<p>Nem parkolhatnak a Sziget fesztivál bejárata körüli kis utcákban a jövő hétfőn kezdődő rendezvény ideje alatt azok, akik nem ott laknak; az alsó rakparton pedig csak a fesztiválon dolgozók közlekedhetnek majd, a látogatók nem.</p>
Ne kocsival menj a Szigetre!
Nem parkolhatnak a Sziget fesztivál bejárata körüli kis utcákban a jövő hétfőn kezdődő rendezvény ideje alatt azok, akik nem ott laknak; az alsó rakparton pedig csak a fesztiválon dolgozók közlekedhetnek majd, a látogatók nem - közölte Vető Viktória, a rendezvény sajtófőnöke az MTI-vel kedden, hangsúlyozva, a szervezők azt kérik, hogy a nagyközönség elsősorban a tömegközlekedést használja. Ismertetése szerint idén először, a lakók kérésének megfelelően, a kerületi önkormányzattal közösen lezárják a rendezvény gépkocsiforgalma elől a Sziget bejárata körüli kis utcákat - a Mozaik utca környékén - és oda csak az ott lakók hajthatnak majd be. A szervezők szerint szigorúbb fellépés várható a tilosban parkolókkal szemben is.
Az alsó rakpartot, amelyet a fővárosi önkormányzat a főgyűjtőcsatorna építése miatt augusztus elején lezárt, csak a Sziget építésén és szervezésén dolgozók járművei használhatják majd, a nagyközönség oda nem hajthat be. A szervezők abban bíznak, azzal, hogy a Sziget infrastruktúráját kiszolgáló forgalmat az alsó rakparton vezetik, némileg tehermentesíthetik a Szentendrei út forgalmát, ehhez vasúti átjárót építenek a Szépvölgyi útnál - közölte Vető Viktória. A rendezvény környéki fizetős parkolók előreláthatóan hamar megtelnek majd, ezért a szervezők arra kérik a fesztivál látogatóit, hogy autó helyett a tömegközlekedést használják, illetve biciklivel vagy hajóval közelítsék meg a Hajógyári szigetet.
A rendezvény alatt a BKV sűríti járatait, több kocsiból álló HÉV-szerelvényeket közlekedtet, amelyek az éjszakai órákban is járnak majd és rendszeres különbusz-járatokat indítanak a Szigetről az éjszakai órákban (23 órától hajnali 5 óráig). A fesztiválra hajóval is el lehet jutni, ezeket a járatokat sűrítik és menetidejüket meghosszabbítják; a hajókra már nem csak a Jászai Mari téren és a Batthyány téren lehet felszállni, hanem a Vigadó téren is. A hajójáratok hétfőn és kedden 12 órától éjfélig, a többi napon pedig 12 órától hajnali 4 óráig közlekednek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.