Napi átlagban 47 ember lesz gyilkosság áldozata Dél-Afrikában

Pretoria |

<p>Az erőszakos bűncselekmények száma már a második egymást követő évben nőtt a Dél-afrikai Köztársaságban, ahol napi átlagban 47 ember lesz gyilkosság áldozata - derült ki pénteken nyilvánosságra hozott rendőrségi adatokból.</p>

Az utóbbi pénzügyi évben, 2013 áprilisa és 2014 márciusa között 5 százalékkal, azaz 17 068-ra nőtt a gyilkosságok száma az országban - közölte Riah Phiyega, a dél-afrikai rendőrség vezetője. Ebben az időszakban 100 ezer emberre 32,2 gyilkosság jutott, ez a szám egy évvel korábban még 31,1 százalék volt. Az ENSZ Kábítószer-elleni és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) adatai szerint a világátlag 6-7 gyilkosság 100 ezer főre vetítve.

"Nőtt a gyilkosságok száma, rendkívül nyugtalanító a helyzet, ugyanis mintegy nyolcszázzal több embert öltek meg, mint egy évvel korábban. A rablások száma 12,7 százalékkal emelkedett" - mondta Phiyega. A rendőrségi tájékoztatás szerint a fegyveres gépjárműrablások száma 12,3, a bankrablások száma pedig 200 százalékkal nőtt a 2013-as pénzügyi évben. Ezzel szemben a rendőrség a kérdéses időszakban az előző évhez képest 6,3 százalékkal kevesebb, azaz 46 ezer 253 bejelentést kapott szexuális erőszakról.

A hivatalos statisztikák szerint Dél-Afrika egyike a világ tíz legveszélyesebb országának. Johan Burger, a pretoriai Biztonsági Tanulmányok Intézete (ISS) kutatója azonban közölte, hogy a többi afrikai ország helyzete ismeretlen, mivel valószínűleg Dél-Afrika az egyetlen olyan állam a kontinensen, amely nyilvánosságra hozza a bűnözési statisztikákat.

A kiterjedt bűnözés már a külföldi beruházások gátjává vált a Dél-afrikai Köztársaságban, mivel a magasan képzett munkavállalók meggondolják, hogy dolgozzanak-e ott, és a biztonsági intézkedések és a biztosítás költségei is igen jelentősek.

Szakértők szerint a bűnözést mindaddig nem lehet visszaszorítani, amíg nem csökkennek az ország lakói közötti anyagi különbségek. A Dél-afrikai Köztársaság azok közé az országok közé tartozik, ahol a legnagyobb a szakadék a gazdagok és a szegények között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?