Sok szülő arra panaszkodik, hogy csemetéje hiperaktív, és nincs semmi, amivel le lehetne őt csillapítani. A mai világ és általában a mindenkori társadalom sokszor teljesíthetetlen elvárásokat támaszt a gyermekek elé. Ők pedig a maguk módján reagálnak.
Nagyon túlterheltek a diákok
Zsúfolt napirend
Nem szerencsés csupán a szülőkre ráhúzni a vizes lepedőt, és pálcát törni módszereik felett. Ilyen a világ, és ilyenek a követelmények. A diák pedig teljesen kétségbeesett, nem tudja, merre menjen, mit és kit válasszon. Az iskoláskorban a megfelelni akarás még nagyobb, hiszen szereti szüleit, és örömet szeretne szerezni nekik. Sokszor túl nagy áron. Egy nemrég végzett kutatás szerint a diákok 90 százaléka túlterhelt. És egyes vélemények szerint sokszor nagyobb terhelés éri őket. Vegyük csak a diák egy napját. Reggel hétkor ébred, bár van, aki korábban, főleg a beutazók. Reggelizik, de akad, aki éhgyomorral indul iskolába. Rendszerint délután kettőig van foglalkozás, de van, hogy később is még az iskolapadban ül, hiszen a mai tantervek szerint naponta 6–7 órája is van egy tanulónak. Ehhez még hozzájönnek a különböző érdekkörök, pótórák és egyéb elfoglaltságok. Van, hogy csak kora este érkezik haza a diák. Természetesen holtfáradtan. Megvacsorázik, majd irány a leckeírás. És ne adj’ isten, ehhez még hozzájönnek a különböző versenyeken való részvételek, a városi vagy községi rendezvények, mert az iskola vezetőségének fontos, hogy „villogjon”. Tisztelet a kivételnek.
Élő lexikonok
A tanuló pedig tanácstalan, komplexusokkal küzd, önbizalomhiányban szenved. Egyrészt megfelelésvágyból, másrészt a közösségbe való beilleszkedés miatt. Úgy tűnik, ebből nincs kiút. A nyugati országokban felismerték ezt a jelenséget és az oktatási rendszer megreformálásával, a diákok tudásbeli felkészültsége mellett az életre való felkészülést tartják a legfontosabbnak. Míg nálunk két lábon járó lexikonokat nevelnek, néhány ezer kilométerrel arrébb embereket. Jó lenne tudatosítani a szülőknek és a minisztereknek is, hogy a gyerekek a jövő pillérei. Nem épülhet fel egészséges társadalom, ha nincsenek meg a sziklaszilárd alapjai.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.