<p>Preparátumként látható Knut, a berlini állatkert egykori közönségkedvenc jegesmedvéje a német főváros természettudományi múzeumának kiállításán.</p>
Múzeumban látható Knut, a berlini jegesmedve preparált teste
Berlin |
A preparálóművészeti tárlaton más állatkerti állatok és egy mesterségesen felépített korallzátony is látható. A preparált jegesmedvét 2012 elején - állatvédők és Knut rajongóinak tiltakozása ellenére - több héten át láthatták már a látogatók az intézmény előcsarnokában. A Berlini Természettudományi Múzeum vezetősége szerint azóta elnémultak a tiltakozó hangok. Knut, a berlini állatkert kedvence négyéves korában, 2011. március 19-én váratlanul összeesett a látogatók szeme láttára, majd medencéjébe zuhanva kimúlt. Életének négy éve alatt Knut volt a berlini állatkert legnagyobb sztárja. Születésekor az anyja eltaszította magától, ezért a kölyköt az állatkert egyik gondozója nevelte. Több mint három évtized után ő volt a berlini állatkertben az első, fogságban született jegesmedvebocs, amely túlélte az újszülöttkort. A vírusfertőzés miatt váratlanul bekövetkezett haláláig több mint 11 millióan látogatták meg a sztárjegesmedvét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.