Mount Everest – a serpák bojkottot fontolgatnak

Katmandu |

<p>Buddhista szerzetesek hamvasztották el hétfőn azoknak a serpa hegyi vezetőknek a földi maradványait, akiket az eddigi legtöbb halottal járó jéglavina temetett be pénteken a Mount Everesten.</p>

A katasztrófa nyomán a nepáli serpa közösség hegymászási-vezetési bojkottot fontolgat.

    Százak álltak hétfőn a nepáli főváros, Katmandu útjai mentén, ahol a megtalált 13 holttest közül hatot buddhista zászlókkal feldíszített nyitott teherautókon vittek végig. Három hegyi vezetőt még eltűntként tartanak számon, de minden bizonnyal ők is halottak. A hamvasztási szertartás során szerzetesnők tucatjai énekeltek az áldozatok lelkének kiszabadulásáért, a holttesteket fenyőágak borították.

    A világ legmagasabb hegye, a Mount Everest, a helyiek nyelvén Csomolungma "veszélyes üzem", de a serpák körében a legkeresettebb munka: egy csúcsszintű, nagy magasságokban dolgozó vezető 6 ezer dollárt is megkereshet egy három hónapos mászási szezonban, ez közel tízszer annyi, mint a nepáliak 700 dolláros évi átlagkeresete.

    A 8848 méteres csúcs elérésére irányuló legtöbb kísérlet május közepére esik, amikor általában a legkedvezőbb az időjárás. Egy mostani serpabojkott ezért jelentős károkat okozna a nepáli vezetők és teherhordók ezreinek. A külföldről érkező hegymászók már régóta rájuk támaszkodnak mindenben a vontatóeszközöktől a főzésen át a csúcstámadás irányításáig.

    Ang Tshering, a nepáli hegymászók szövetségének illetékese hétfőn bejelentette: a serpák hegymászási bojkottot fontolgatnak, hogy nyomatékosítsák a nepáli kormány elé terjesztett követéléseiket arról, hogy nagyobb mértékben részesülhessenek a hegyi turizmusból származó állami bevételekből. El akarják érni, hogy a nepáli kormány megduplázza a tragédia áldozatainak biztosítási díjait, és hozzon létre segélyalapot a hegymászásból származó illeték egy részéből. A hegyi turizmusból a himalájai országnak az elmúlt évben 3,9 millió dollár bevétele volt.

    Tshering elmondta, hogy jelenleg 39 csoport mintegy 400 külföldi hegymászója tartózkodik a Mount Everesten és ehhez megfelelő számú serpa, illetve más kiszolgáló személyzet.

    A nepáli kormány korábban közölte, hogy 40 ezer rúpia (mintegy százezer forint) rendkívüli segélyt juttat a szerencsétlenül jártak családjainak, de a sherpák jobb feltételeket követelnek.

    Hétfőn a nepáli kormány arra kérte a hegyi vezetőket és a kiszolgáló személyzet tagjait, hogy ne bojkottálják a Csomolungmával kapcsolatos tevékenységeket, lássanak újra munkához.

    A turisztikai és polgári légügyi minisztérium közleményben tett ígéretet arra, hogy "a kormány kész nagy reformokat végrehajtani a hegymászó szektorban".

    Joby Ogwyn kaliforniai hegymászó eközben bejelentette, hogy nem hajtja végre május 11-re tervezett ugrását szárnyas repülőruhában a Mount Everestről, amelyet a Discovery Channel közvetített volna. A jéglavina-szerencsétlenségben elvesztette egyik hegyi vezetőjét, ezért állt el tervétől - közölte az amerikai hegymászó Facebook-oldalán.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?