Moszkva közepéből egyenesen a világűrbe

Moszkva a hatalmas emlékművek városa, és a gigantikus szobrok között bőven akad giccses és ízléstelen is. Az űr meghódítói emlékművének azonban jól áll a monumentalitás – tágas téren, naprendszermodellek, éggömbök, űrhajósszobrok által övezve emelkedik a magasba a rakétakilövést formázó impozáns emlékmű. A rakéta hasán megcsillanó napfényt Konsztantyin Ciolkovszkij, a rakétatechnika és az űrutazás matematikai és fizikai alapjainak megteremtője figyeli a talapzaton ülve.

A 77 fokos dőlésszögű, 100 méter magas, titánnal borított emlékművet 1964. november 4-én adták át, talapzatában pedig 1981-ben nyílt meg a Kozmonautikai Múzeum. A múzeumot kilenc éve felújították, gyűjteményét bővítették, így tágas csarnokaiban ma több mint 90 ezer kiállított tárgyat láthat a látogató.

Hány kiló egy szkafander?

Ennyi információt és adatot lehetetlen befogadni – a külföldi látogatónak annyiban „könnyebb” a dolga, hogy a feliratok nagy része csak orosz nyelvű, így aztán több esetben az ember fantáziájára van bízva, mit is lát.
A tárlat az első Szputnyik műholdaktól kezdve mutatja be az űrversenyt, különös figyelmet szentel Jurij Gagarinnak, az első embernek az űrben, és Szergej Koroljovnak, az orosz űrprogram szellemi atyjának. Láthatjuk Gagarin feljegyzéseit, videofelvételeket nézhetünk a kilövéséről és a diadalmas Vörös téri fogadtatásáról, megcsodálhatjuk a szkafanderét.

Egy másik helyiségben Koroljov dolgozószobájába csöppenünk, glóbuszokkal, égtérképekkel, és sok-sok számítást tartalmazó papírral.

De szembesülhetünk az űrhajóskiképzések „kínzóeszközeivel”, azokkal a székekkel és ágyakkal, amelyekben a nehézségi és a centrifugális erő hatásait mérik a reménybeli űrutazókon. (Sokuknál itt dőlt el, hogy sosem fognak kijutni az űrbe, mert fizikailag nem bírták a terhelést.)

A gazdag kiállításon ezernyi érdekességre döbbenhetünk rá: egy űrsétára tervezett szkafander 73 kilót nyom, a Nemzetközi Űrállomáson pedig minden űrhajósnak van latin és cirill betűs névtáblája is – az oroszoknál a cirill betűs van felül, a többieknél értelemszerűen a latin.
 

Szűk és kényelmetlen

Gyerekkorában sokunk álmodozott arról, hogy űrhajós lesz, de a Kozmonautikai Múzeumban tett látogatás után valószínűleg csak kevesen fognak továbbra is ragaszkodni ehhez az álomhoz. Az eredeti űrkapszulák és az 1:1 méretarányú modellek ugyanis elárulják: az űrhajó igencsak szűk közlekedési eszköz. Az űrkutatás hajnalán különösen kényelmetlen, szinte négyrét hajtogatott pózban kellett ülniük az űrhajósoknak, de a Mir vagy a Nemzetközi Űrállomás sem kínál éppen tágas tereket.

A múzeumban bekukkanthatunk a Mir egyik moduljának modelljébe, láthatjuk, milyen aprócska egy űrvécé, milyen pici egy űrbeli hálófülke, de a „nagyszobában” sem lehetne táncolni…

Lajka elfeledve

A kritikus gondolkodás a Koz­mo­n­autikai Múzeumban sem árt, mert – jó orosz módra – a kevésbé hízelgő történetek nem kapnak helyet a tárlaton. Lajkáról, az első kutyáról az űrben csak egy rövid videoklip emlékezik meg, a kiállítás sztárja két másik űrkutya, Belka és Sztrelka, amelyeket – enyhén bizarr módon – kitömve is megnézhetünk az űrjárművük mellett.

Lajkát 1957-ben lőtték ki orbitális pályára, de az oroszok csak majdnem fél évszázad múlva, 2002-ben ismerték el, hogy nem méreg általi kegyes halált halt, hanem a kilövés után néhány órával gyötrelmek között pusztult el. Az eleve nyilvánvaló volt, hogy nem fog visszatérni a Földre, de az űrverseny hajszája miatt az oroszok siettették a kilövést. 

Melyik szülőnek volna kedve egy ilyen szomorú történetet mesélni lelkes gyermekének a múzeumi látogatás után? Így aztán Lajkából a múzeumban csak egy lábjegyzet lett, Belka és Sztrelka viszont bögréket, tolltartókat és mindenféle egyéb ajándéktárgyakat díszít, ez a két kutya ugyanis szerencsésebb volt: az űrutazásukból visszatértek, utána viszonylag nyugodt életük volt.
 

Csak pozitívan!

Landolás után az űrkapszula mellett az erdőben tüzet rakó, kedélyesen beszélgető űrhajósok – ilyen „szoborcsoportot” is láthatunk az egyik kiállítóteremben. A kozmonauták a fényképeken is mindig mosolyognak, akkor is, ha a műszereket figyelik, és akkor is, ha éppen gitároznak.

A Kozmonautikai Múzeum igyekszik minden negatív érzést kizárni, pedig csak emberibbek lennének az űrhajósok, ha a nehézségeiket, gyengeségeiket, félelmeiket is megismernénk.

A propagandaízű pozitív hozzáállás olyan apróságokon is megmutatkozik, mint  az űrverseny állomásait bemutató képeslap, amely 50 rubelért (kb. 80 cent) kapható a múzeum ajándékboltjában. Hogy, hogy nem, ezen csak azok a jelentős momentumok szerepelnek, amelyekben az oroszoké volt az elsőség – az első műhold, az első élőlény az űrben, az első ember az űrben, az első nő az űrben és az első űrséta – a Holdra szállás már diszkréten mellőzve van…

A Kozmonautikai Múzeum viszont ezen hiányosságok ellenére is kötelező látnivaló mindenkinek, aki nyári estéken távoli világokról álmodozva szokta hosszan nézni a csillagokat.