"Molekulagyártók" kapták az idei kémiai Nobel-díjat

<p>Richard F. Heck, a Delaware Egyetem professor emeritusa, Negisi Ei-icsi, a Purdue Egyetem kémiaprofesszora és Szuzuki Akira, a Hokkaido Egyetem professor emeritusa kapta megosztva az idei kémiai Nobel-díjat a a szerves molekulák szintézisében alkalmazott palládiumkatalizált keresztkapcsolások eljárásának kidolgozásárét.</p>

Az illetékes bizottság indoklása szerint a tudósok új és hatékony módon kapcsolták egybe a szénatomokat, hogy a mindennapi életünket befolyásoló komplex molekulákat építethessenek.

A díjjal 10 millió svéd korona (mintegy 300 millió forint) jár együtt.

"A szerves kémia a teremtés művészetévé vált a három tudós munkásságának köszönhetően. Kutatásaiknak az egész emberiség a haszonélvezője, hiszen az eljárásnak köszönhetően új gyógyszerek, sokkal fejlettebb elektronikai eszközök és technológiai anyagok jelentek meg. A Nobel-díjbizottság a napjainkban létező legfejlettebb vegyészeti eljárások egyikét ismerte el" - emeli ki a közlemény.

A szénalapú (szerves) vegyületek a földi élet "építőkockái".  Ahhoz, hogy komplex szerves molekulákat állítsanak elő mesterségesen, a vegyészeknek meg kellett tanulniuk, hogy miként kapcsolják egymáshoz a szénatomokat, utóbbiak ugyanis nemigen szeretnek egymással kölcsönhatásba lépni.

A kémikusok által kidolgozott első eljárások a szénatomok reaktivitásának növelésére irányultak, e metódusok révén azonban csak egyszerű molekulákat sikerült előállítani. Bonyolultabb molekulák építésénél viszont túl sok nem kívánt melléktermék keletkezett a kísérletek során.

A palládium által katalizált keresztkapcsolásoknál sikerült megoldani a problémát, s a vegyészek egy sokkal precízebb és hatékonyabb módszer birtokába kerültek. A Heck-reakció, a Negisi-reakció és a Szuzuki-reakció során a  szénatomok egy palládiumatomon "találkoznak", s "földrajzi" közelségük beindítja a kívánt kémiai folyamatot.

A palládiumkatalizált keresztkapcsolások eljárását jelenleg világszerte alkalmazzák a tudományban, ahogy a gyógyszeriparban, vagy az elektronikai iparban.

Richard F. Heck amerikai állampolgár. 1931-ben született a Massachusetts állambeli Springfieldben. 1954-ben a Los Angeles-i Kalifornaia Egyetemen (UCLA) szerzett PhD-fokozatot, a Delawarei Egyetem professor emeritusa.

Negisi Ei-icsi japán állampolgár. 1935-ben született a kínai Csangcsunban (Changchun), korábbi japán területen. Philadelphiában, a Pennsylvaniai Egyetemen szerezte 1963-ban a PhD-fokozatot, jelenleg a Purdue Egyetem professzora.

Szuzuki Akira japán állampolgár, 1930-ban született Mukavában, 1959-ben PhD-zett a szapporói Hokkaido Egyetemen, amelynek jelenleg a professor emeritusa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?