Miről ír a Cserkész című havilap decemberi száma?

Dunaszedahely |

<p>Az évi tíz alkalommal megjelenő cserkészlapot elsősorban a cserkészek, a cserkészeszmék iránt érdeklődők számára adja ki a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, amely immár a magyar cserkészet lapjává nőtte ki magát, így az egész világ magyarságágához eljut.</p>

„Cserkész” foglalkoztató ifjúsági és cserkészlap szeptemberi száma már kapható a terjesztőknél. Az évi tíz alkalommal megjelenő cserkészlapot elsősorban a cserkészek, a cserkészeszmék iránt érdeklődők számára adja ki a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, amely immár a magyar cserkészet lapjává nőtte ki magát, így az egész világ magyarságágához eljut.

Lendvai István Könyörgés Betlehembe című verse után a Rick Cronk, a Cserkész Világbizottság elnökének az Önkéntesek nemzetközi napjára írt üzenetét olvashatják el a lapot olvasók, majd Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok pasztorációjával megbízott püspök atya gondolatai következnek a kereszténységről és a magyarságról. A cserkészek értesülnek az újságból a hagyományos Palóczia végvárának X. cserkészbáljának felhívásáról is. Papság az ifjúság (cserkészek!) szolgálatában címmel Ajpek Gabriella számol be a Táborkereszt Egyházi Konventjének budapesti üléséről. Sütő Zsuzsanna komáromkürti roverlány, Falunk szakrális emlékei testközelből című írásában szülőfalujának néprajzi emlékeit mutatja be. Első ízben kerül megrendezésre az I. Országos Őrsi

Színjátszó- és Daléneklő Verseny, amelynek főszervezője a Szlovákia Magyar Cserkészszövetség 32. számú Szent Mihály cserkészcsapata Szőgyénből. A pályázati kiírás főbb pontjai szintén megtalálhatóak a cserkészújságban. A Perbetén tartott Concordia felkészítő hétvégéről ír Ficza Szilvia, majd a Névjegy rovatban Szeghő Sándor rovatvezető Papp Kingát mutatja be a lap olvasóinak. Riportot olvashatunk Borka Dáviddal, az érsekújvári cserkészcsapat cserkésztisztjével is. A karácsonyi magyar népszokások után a Lovagok kora képregény utolsó részét láthatják a lap olvasói. A Magyar Cserkészszövetségek Fórumának oldalain megtudhatjuk, milyen volt a cserkészbál a munkácsi Rákóczi-kastélyban, hogyan telt a beregszászi 4. Számú Bendász István cserkészcsapat játszóháza, valamint milyen változások történtek a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség háza táján.

A Magyar Cserkészszövetség oldalán a Hám János-emlékversenyről olvashatunk, majd a Külföldi Magyar Cserkészszövetség beszámolói között lapozhatunk. Megtudhatjuk, hogy Clevelandon sikeres, nagyszabású cserkésznapot tartottak, valamint azt is, hogy a hamiltoni cserkészek Eger várában táboroztak.

A brazíliai magyar cserkészet 60 éves évfordulójának ünnepségéről is bepillantást nyerhetünk és olvashatunk a KMCSSZ magyarországi őrsvezetői útjáról is, ahol a külföldi magyar fiatal cserkészvezetők a magyar történelmi helyszínekkel és a magyar kultúra nevezetességeivel találkozhatnak, amelyeket eddig csak képen láthattak vagy hallhattak róluk.

A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség temerini 13. számú Árpád-házi Szent Erzsébet cserkészcsapata Halloween meseerdőt szervezett, az érdekes eseményről Pásztor Klaudia küldött beszámolót. A muzslyai és a temerini csapatünnepségek beszámolói után a Romániai Magyar Cserkészszövetség írásai következnek. A Dalos Pacsirta cserkész dalverseny mellett olvashatunk egy cserkészlány macedóniai élményeiről is. Bandi bá a szánkózás örömeiről ír, majd José Nem százas című sorozata következik.

Salgó Gabriella Őseink nyomában című rovatában a rovásírás rejtelmeibe avatja be a lap olvasóit. A magyarságismerete oldalon előbb Magyaródy Szabolcs öregcserkész Magyar kézikönyvéből szemezgethetünk majd az Illik tudnom, mert magyar vagyok! most induló sorozatban a magyar hungaricumok közül a Tokaji asszú történetével ismerkedhetnek meg az olvasók. Puszták népe – magyar kerecsensólymok Nyugat-Afrikától Kazahsztánig című cikkben a kerecsensólymok életéről és vándorlásairól tudhatunk meg információkat.

A lap végén a szokásos ajánlókban könyv, film és CD ajánlót találunk. Befejező részéhez érkezett a Csillagászat-éve alkalmából indított csillagászati sorozat is. Veréb Dániel és Ferenczi Alpár befejező tudományos írása zárja a Cserkész decemberi számát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?