Közeledik július 30-a, a Nagy Nap – vagyis nemsokára kezdődik a Sziget. Bizonyára rengetegen várják már a nyár (egyik) csúcspontját, a pörgés, bulizás és jókedv hetét. Hogy mindez teljesüljön, nem árt néhány dologra előre felkészülni. Hogy menjünk oda, mit csináljunk, mit ne, hogyan jutunk haza: cikkünkben áttekintjük a legfontosabb tudnivalókat.
Mindjárt itt a Sziget!
MIKOR MENJÜNK ODA?
Ha az ember hetijeggyel megy, és sátorban alszik, akkor persze legkésőbb 30-án délután érdemes kiérni, de érdemes minél hamarabb, hogy jó helyet találjunk a sátornak. Már 29-én este 8-tól be lehet menni helyet foglalni; és akkor már a nulladik napon nekiláthatunk a bulizásnak. Ha egy napra megyünk, és el akarunk érni egy programot, akkor figyeljünk arra, hogy jóval korábban el kell indulni. A sor évtizedes tapasztalat szerint mindig hosszabb, mint arra az ember számít, és nincs annál kellemetlenebb, mint amikor azért maradunk le az első három számról, mert lusták voltunk korábban elindulni. Ha már a sornál tartunk: ahol ilyen sok ember van, elkerülhetetlenek a torlódások. Úgyhogy ahelyett, hogy meglepődünk és csúnyákat gondolunk (esetleg mondunk), inkább készüljünk fel.
MENNYI PÉNZT VIGYÜNK?
Ezt érdemes jól megfontolni; a körülményes számításban az összeg alsó határát az jelenti, ami alatt már csak komoly önmegtartóztatással bírjuk ki. Ha előfordulhat, hogy megéhezünk (állítólag már többekkel megesett), akkor nagyon ciki, ha húszasonként kell összekéregetnünk egy zsíros kenyérre valót. A felső határ viszont nem a csillagos ég: sok ember között nagy a valószínűsége, hogy nem mindenki szent, és bár mindig kellemetlen, ha búcsút kell mondanunk a pénztárcánknak, sokkal rosszabb élmény, ha sok pénz volt benne. Tehát: a jegy ára (ha ott vesszük), tervezett fogyasztás, megszorozva minimum másféllel, meg még egy kis tartalék. Ha lemezt, ruhát, ékszert vagy olyan vicces kis izét vásárolunk, akkor azt is kalkuláljuk be. Vagy pedig bankkártya, de akkor figyelembe kell venni, hogy ugyan idén már néhány helyen lehet kártyával fizetni, de ettől még az automaták előtt kígyózó sorok nem valószínű, hogy jelentősen lecsökkennek.
MIT VIGYÜNK MAGUNKKAL?
Ha egy hétre mégy, ruhát minden napra, és vésztartalékot is: elszakad, vizes lesz, hirtelen felindulásból elajándékozod... Meleg ruhát feltétlenül vigyünk magunkkal, hiszen, még ha meg is szerzik a Sziget szervezői a Meteorológiai Intézet támogatását, esténként akkor is hűvösebbre fordul az idő. Könynyű és meleg lábbeli egyaránt ajánlott. Akár több is; bár idén már nemcsak a színpadok előtt területeken fékezik meg a port, de a főbb útvonalakat is letakarják, de attól még néhány nap alatt jelentősen megváltozhat a cipőnk színe. A legfontosabb iratok mellett már több éve szinte mindenkinél ott a mobiltelefon. Bár egybehangzó tapasztalatok szerint már egy közepesen hangos koncert is meghiúsít mindenfajta verbális mobilkommunikációt (magyarul telefonbeszélgetést), az SMS-t még el lehet olvasni, és máskor még jobban jöhet. Ennek megfelelően figyeljünk arra, hogy legyen elég pénz a kártyánkon. Az egészségügy frontján ne csak a fogkefére, szappanra, törülközőre, dezodorra, hajzselére és társaira gondoljunk: nem árt, ha van nálunk néhány alapgyógyszer. Kérdezzük meg szüleinket, mi a jó megfázás, gyomorrontás, hasmenés ellen. Bármi, ilyesminél komolyabb baj esetén keressük meg az egészségügyi szolgálatot; ne orvosoljuk magunkat, még legjobb barátaink tuti tippjei alapján se! Ha valaki el tudja képzelni magáról, hogy szexuális életet él a Szigeten (beleszámítva azt is, hogy a buli hatására felszabadulnak a gátlásaink), az szerezzen be óvszert, és alkalmi partnerével feltétlenül használja is. Érdemes az étkezésre és ivásra is gondolni: aki képes vizet inni, az vigyen magával műanyag palackot, amit feltöltve kibírja addig, amíg elér a sörös pultig. Vihetünk könyvet is, de ne legyenek illúzióink: a Tiszta ész kritikájának mind a hétszáz oldala nem fog beleférni.
MIRE VIGÁZZUNK?
Érdemes néhány dolgot elkerülnünk, mégpedig saját biztonságunk, egészségünk és szórakozásunk érdekében. Például a kábítószer fogyasztást nemcsak, hogy tiltja a törvény, de rettentő rosszat is tesz (ne áltassuk magunkat azzal, hogy „csak most az egyszer”, mert majdnem mindenki így kezdi). Az alkoholizálást tiltani nevetséges volna; de azért gondoljuk meg, hogy hányni vagy öntudatlanul fetrengeni valóban annyira jó dolog-e, mint ahogy az utólagos beszámolókból látszik. Kevesen vallják be, de mindenki tudja: nagyon részegnek lenni valójában nem jó.
A Sziget lényege a bulizás és a barátkozás, a hangulat azonban csak akkor jó, ha tiszteletben tartjuk embertársainkat. Ne akaszkodjunk rá senkire; ne csajozzunk, ha az illető csaj láthatólag nem velünk akar pasizni, és fordítva. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk! (sz, s, he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.