Minden második ember a Vang, Li vagy Csang családnevet viseli Kínában

Sanghaj |

<p>Tíz vezetéknéven osztozik a kínai lakosok csaknem fele, a leggyakoribbak listáját a korábbi évekhez hasonlóan a Vang vezeti - derül ki a Kínai Statisztikai Hivatal által nyilvánosságra hozott adatokból.</p>

A statisztikák szerint a magyarul királyt jelentő Vang családnevet a lakosság kevéssel több mint 7 százaléka, mintegy 95 millió ember viseli. Alig lemaradva, 93 millióval a Li a második, míg 85,5 millióval a Csang a harmadik leggyakoribb név a kínaiak körében. E nevek elterjedtségét egy kínai szófordulat is jól mintázza, az "akárki, X. Y." kifejezésére a kínaiban a "három Csang, négy Li" frázis szolgál.

Legalább húszmilliós tábort tíz név tudhat magáénak, köztük a Liu, Huang és a Cseng. A leggyakoribb húsz családnév mindegyikét több mint 12 millióan viselik: a húszas toplista második felében szerepelnek többek közt a Csu, Hu, Ma és a Kuo nevek. 

A Sang-dinasztia idejéből (Kr. e. 1600 - Kr.e. 1059) származó első írásos emlékként fennmaradt jóslócsontok szerint Kínában használtak a világon elsőként vezetékneveket az egyes családok megkülönböztetésére, igaz, kezdetben csak az előkelő származásúakat illette a kiváltság.

A vezetéknevek használata az első kínai császár, Csin Si Huang-ti (Kr. e. 260 - Kr. e. 210) ideje alatt vált a lakosság más rétegeiben is elterjedtté. A száz leggyakoribb családnévről már a Szung-dinasztia ideje alatt (960-1279) jelent meg összeállítás (Pajcsiahszing), eszerint akkor még a Csao, Csien és Szun nevek vezettek, de a Vang, Li és a Csang is már akkor a legnépszerűbbek sorába tartozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?