Mi lehetne aktuálisabb most, hogy lassan beköszönt a tél, mint az egyik legnépszerűbb téli sport, a korcsolyázás. Sok gyerek szereti ezt az időtöltést, de talán egyiküknek sem volt fontos kérdés az, hogy egyáltalán miért csúszik a jégen a korcsolya.
Miért csúszik a korcsolya?
Az igaz, hogy a jég csúszik, de ennek is megvan a maga magyarázata. Most ki is fogjuk deríteni, hogy mi az. Ezt a kísérletet csak télen tudjuk elvégezni, így lassan meg is tehetjük, hiszen a korcsolyapályák már sorra kinyitnak. Viszont a kísérlet első lépéséhez nem kell kimennünk a jégpályára, csupán meg kell várnunk, hogy odakint fagyjon, mert csak akkor sikerül majd választ kapnunk.
Mielőtt hozzálátnál a kísérlethez, végezd el az előmunkálatokat! Szerezd be az alábbi eszközöket: egy nagyobb jégkocka, egy fémhuzal, két nagyobb kő (közel egyforma súlyúak).
A jégkockát jó fagyos állapotában tedd a lépcső korlátjára. Helyezd rá a fémhuzalt a két kővel a végén, a jégkocka közepe táján. Idővel a fémhuzal át fog haladni a jégkockán, a jégdarab azonban egyben marad.
A nyomás hatására a jég megolvad. Ott, ahol a huzal nyomja, valamennyi olvadékvíz gyülemlik fel, de a huzal felett, ahol már nem éri a nyomás, ez az olvadt víz azonnal meg is fagy.
A korcsolya élei alatt, ahogy haladunk vele előre, rövid időre vékony olvadékvízréteg keletkezik, ami csökkenti a súrlódást, tehát a korcsolya valójában nem is a jégen, hanem ezen a vízrétegen csúszik. S természetesen, akárcsak a jégkocka esetében, az olvadékvíz, amint továbbcsúsztál a korcsolyádon, ismét megfagy. (n)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.