Megszólalt Michael Jackson orvosa

Los Angeles |

<p>Nyilvánosság elé állt Michael Jackson magánorvosa, akit a popsztár halálának ügyében gyanúsítottként kezel a rendőrség. Conrad Murray a YouTube videomegosztó portálon üzent a világnak.</p>

"Az igazat mondtam, és bízom benne, hogy az igazság győzedelmeskedni fog" - fogalmazott üzenetében a kardiológus. A felvételen Murray megköszönte a barátoktól és a betegeitől érkező támogatást. A doktor arról is beszélt, hogy fél a hívásokra válaszolni és e-maileket küldeni "tekintettel mindarra, ami folyik".

Conrad Murray közvetlenül Michael Jackson június 25-én bekövetkezett halála után a rendőrségi vizsgálatok középpontjába került, mivel a gyanú szerint ő volt az, aki a rendkívül veszélyes propofol nevű altatószerrel ellátta, majd magára hagyta az énekest - számolt be a múlt héten a nyomozáshoz közel álló három forrás alapján a Los Angeles Times című amerikai lap. Az információk alapján ezt két nappal a szupersztár halála után maga a doktor is bevallotta.

Conrad Murray május óta állt Jackson szolgálatában, az énekes magánorvosaként havonta 150 ezer dollárt (29,1 millió forint) keresett. Az eredeti tervek szerint a több praxissal is rendelkező szakember a londoni koncertsorozatra is elkísérte volna a "pop királyát".

A CNN amerikai hírtelevízió keddi beszámolója szerint a zenész anyja, Katherine Jackson emberölés miatt magánvádas eljárást indít fia halálával kapcsolatban. A család egyik ügyvédje szerint Katherine Jackson az AEG koncertszervező vállalatot akarja perbe fogni, mivel ez a cég fizetett annak az orvosnak a szolgálataiért, aki után a rendőrség nyomozást folytat Michael Jackson halála ügyében - nyilatkozta Burt Levitich.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?