Még egy republikánus elnökjelölt?

Iowában járva például azzal ütötte el az újságírók kíváncsiságát, hogy emlékeztette őket: a politikában egy nap, egy hét, egy hónap is sok minden megváltoztathat, nemhogy egy vagy több év. A választási megfigyelők általános véleménye szerint közben mindent elkövet, hogy olyan országos ismertséget szerezzen, amely jó kiindulási pont lehet az újabb csúcsok meghódításához.

Most, hogy mindenki az idei elnökjelöltségért folytatott demokrata versenyt figyeli, Pataki csöndben dolgozhat saját 2008-as esélyein. Mellesleg neve akár most is felmerülhet, ha az eddig három szívrohamon átesett Dick Cheney orvosai tanácsára esetleg mégsem vállalná újabb négy évre az alelnökséget. Mind Cheney, mind Bush azt mondta, hogy a második ciklusra is marad a „győztes” csapat. Csakhogy az alelnök mellkasába olyan szerkezetet építettek, amely elektromos impulzussal indítja újra a szívét, ha az abbahagyja a dobogást. A létező legmagasabb tudományos színvonalat képviselő szerkentyűre nyilván nem azért van szükség, mert Cheney szíve megbízhatóan ver. Ha az alelnökkel bármi történnék, a latolgatás szerint két komoly esélyes van a posztjára: Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó – és George Pataki.

Rice értelemszerűen a nők és a feketék szavazatait szállíthatná, míg Pataki a liberális középen és a rendszerint a demokratákhoz húzó keleti partvidéken javíthatná Bush pozícióit. New York elektorait is megpróbálja majd „szállítani”, bár esélyei nem feltétlenül jók: ő maga személy szerint népszerű, ám a harmadik legnépesebb amerikai állam a demokratákra szokott szavazni.

Az Egyesült Államoknak még sosem volt sem női, sem fekete alelnöke. Az északkeleti régió korábban sorozatban szállította az elnököket és elnökjelölteket – 1904 és 1948 között a két pártban összesen kilencet – azóta azonban egyet sem. A 60-as években Nelson Rockefeller háromszor is megpályázta a republikánus elnökjelöltséget, ám a pártban túl liberálisnak találták. Pataki egyelőre két vasat tart a tűzben. A keleti partvidék liberális választóira való tekintettel fontos társadalmi kérdésekben – például az abortusz vagy a környezetvédelem – közelebb helyezkedik a demokratákhoz, mint saját pártja derékhadához. Különben esélye sem lenne az ötmilliárd dollár költségvetési hiánnyal küszködő New York állam kormányzására. A nemzetbiztonság, a terrorizmus elleni fellépés vagy Irak kérdésében azonban Pataki egyértelműen Busht támogatja. Már csak azért is, mert az elnökhöz hasonlóan, ő is nagy rutinnal húzott politikai hasznot a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokból. Az akkori vészhelyzet, a romeltakarítás, illetve a Világkereskedelmi Központ újjáépítése bőséges lehetőséget adott Patakinak a New York egységét és erejét hangoztató, pozitív beszédekre. Nagy politikai sikerként könyvelheti el, hogy rávette az elnököt: vigye New Yorkba a szeptemberi republikánus konvenciót. Ez azt sugallja, hogy a kormányzó jó pozíciókat épített ki a Fehér Házban, és készen áll az országos szerepre.

Az amerikai történelemben egyetlen egyszer fordult elő, hogy „kisebbségi” elnököt választottak: John F. Kennedy katolikus volt. Patakinak azonban ezzel nem kell megküzdenie, ő nem számít kisebbséginek – Kennedy esetében sem ír származása, hanem a vallása miatt használták a jelzőt. A kormányzó nagyszülei eredetileg Mátészalkáról érkeztek, ő azonban 1945-ben már a családnak a New York állambeli Peekskillben lévő farmján született. A Yale Egyetemen, majd a Columbia Egyetem jogi karán szerzett diplomát – mindkét helyre kiváló tanulmányi eredményei révén jutott be, és a tandíjat ösztöndíjakból fedezte. Ő volt szülővárosa legfiatalabb polgármestere, majd az állami törvényhozásban lett képviselő. Kormányzóként már harmadik négyéves mandátumát tölti – 1998-as újraválasztási eredménye országos rekord: előtte soha, egyetlen republikánus kormányzó sem nyert húszszázalékos különbséggel.

Pataki régi vágású konzervatív: az egyén szabadságában és felelősségében, valamint a minél kevésbé szabályozott piacban hisz. Adócsökkentésekkel és a munkavállalókat védő törvények leépítésével vonzott vállalkozásokat New Yorkba, ezzel az országos átlagnál nagyobb gazdasági növekedést és jobb foglalkoztatási statisztikát ért el. Ugyanakkor vaskézzel lépett fel a bűnözés ellen, és Rudi Giuliani polgármesterrel együttműködve megváltoztatta a New Yorkról, mint a bűnözés fővárosáról kialakult képet.

Magyarul nem nagyon tud, bár saját elmondása szerint édesapja szinte kizárólag anyanyelvén beszélt vele. Gondosan belevette a hivatalos életrajzába, hogy 1956 októberében apjával együtt hallgatta a rádió Magyarországról szóló híreit. Ennek ellenére az a kép alakult ki róla, hogy a külügyek nem nagyon érdeklik. Azért az óhazával való kapcsolattartásra ügyel: 2001 májusában ő adta át Orbán Viktornak az Új Atlanti Kezdeményezés Szabadság-díját és 2002 novemberében New Yorkban Medgyessy Péterrel is találkozott.

Négy év múlva a republikánusok is szembekerülnek azzal a problémával, amelyikkel most a demokraták küszködnek. Amerika szinte pontosan fele-fele arányban megosztott a két nagy párt egyre eltökéltebb hívei között. A végső győzelemhez, előbb a jelöltség megszerzése érdekében a saját párt támogatását kell elnyerni, amihez némi radikalizmus is szükségeltetik, majd középre húzódva a másik táborból is szavazatokat kell szerezni. George Patakinak a 2008-as republikánus elnökjelöltségért vívott harcban két nagy riválisa lesz: saját, a jelenlegi konzervatív forradalom közepette túlságosan is liberális imázsa, és a Bush-dinasztia legifjabb politikusa, a mostani elnök öccse, Jeb, aki mellesleg kollégája: Floridában kormányzó.

Washington, 2004. február