A pozsonyi Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium szervezésében e hét hétfőjétől péntekig médiatanfolyam zajlik. A diákok betekintést nyernek a diákújság írásába, szerkesztésébe, valamint a sulirádió adásainak készítésébe.
Médiatanfolyam a Duna utcán
Bugyi Ferenc, az iskola igazgatóhelyettese lapunknak elmondta, nagyon jó lehetőségnek tekinti ezt a rendezvényt arra, hogy a fiatalok betekintést nyerjenek a média világába, megbeszélhessék az óraadó gyakorlott szakemberekkel az írás és rádiózás során felmerült problémáikat. „Erre a rendezvénynek, melynek az Együtt Európába nevet adtuk, a tanulók nagyon örültek. Remélhetőleg sokat tanulnak majd ezeken a gyakorlati és elméleti foglalkozásokon. Szükség is van erre, mert a diákjaink gyakran tanácstalanok, nem tudják, miről írjanak. S gyakran még ötlet és téma is van, de nem találják meg a megfelelő szavakat, hangnemet ahhoz, hogy érdekes, olvasmányos, mindenkit lekötő cikkek kerüljenek ki a kezükből” – mondta az iskola igazgatóhelyettese.
Tehát a tanfolyam már elkezdődött, nagy erővel folyik a munka. A diákok reggelenként újságíró-szemináriumon vesznek részt, ezek után pedig azt tanulgatják, hogyan tegyék érdekesebbé a sulirádió adásait.
A diákok munkáiból holnapra megjelenik egy közös iskolaújság, melynek írásában mindenki tevékenyen kiveszi a részét. A Duna utcai gimi suliújságjának, a Rostának a különszámában olvashatnak majd számítógépesjáték-recenziót, interjút az iskola portásnőjével, Kati nénivel, érdekes diákankétokat. Vita alakult ki a résztvevők között a fogamzásgátlásról. Voltak, akik azt állították, a mai fiataloknak már nincs szükségük a szexuális felvilágosításra, hiszem mindennel tisztában vannak. Ám voltak olyanok is, akik ezzel nem értettek egyet. Ennek apropóján megszületett egy cikk a szexről is. Ezen kívül a lapban megjelennek majd a cseh és magyar diákok novellái, versei, sőt érdekes tesztek, viccek és apróhirdetések is. S hogy ti is megtudhassátok, min dolgoztak négy napig a diákok, a holnapi Nagyszünetben összeállítást készítünk írásaikból, rajzaikból.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.