Martin Luther King negyvenéves álma

Emberek, készüljetek, jön a vonat! – Curtis Mayfield dala a hatvanas években az amerikai feketék egy egész nemzedékének vágyakozását fejezte ki. Azonban a haladás, a felemelkedés vonata – amely a jelképes szöveg szerint a Jordán folyóhoz viszi majd utasait – késik.

Amerikában ma már elképzelhetetlen, hogy egy étteremben ne szolgáljanak ki fekete vendégeket, vagy külön bajnokságot szervezzenek a fekete és a fehér sportolóknak. A 2000-es elnökválasztás előtt mindkét párt részéről felmerült Colin Powell jelölése, ám az álom, amelyről négy évtizede Martin Luther King olyan meggyőző erővel beszélt, még nem vált teljesen valóra. A feketék felemelkedése már nem jogi kérdés – de az 1963-as nagy washingtoni menet többi célkitűzése, a gazdasági egyenjogúság, a munkalehetőségekhez való hozzájutás kérdése ma is aktuális.

– Van egy álmom: négy kicsi gyermekem egy napon olyan országban fog élni, ahol nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján fogják megítélni őket – mondta 1963. augusztus 28-án a lelkész, akinek beszédét élőben negyedmillió ember, a tévékben egy ország hallgatta. A történelmi esemény után egy évvel az Egyesült Államok kongresszusa elfogadta a polgári jogokról szóló, mérföldkőnek tekintett törvényt. Martin Luther King beszéde igazi retorikai gyöngyszem, s mint ilyen, iskolai tananyag. A „March on Washington” egykori résztvevői pedig mindent elkövetnek, hogy átadják a stafétabotot. A polgárjogi mozgalomban azonban valami nagyon megváltozott. 1983-ban, a beszéd 20. évfordulójára megint negyedmillió ember gyűlt össze Washingtonban. Tíz évvel később is hetvenezer. Most a szervezők eredetileg százezer ember számára kértek gyülekezési engedélyt, majd a módosított beadványban már csak tízezer szerepelt. Ennek is jó, ha a fele jött össze augusztus 23-án – pedig az eredeti, fekete polgárjogi követeléseket hangoztató csoportok mellé betársultak a Bush leváltását sürgetők, a szabad Palesztina mellett demonstrálók, a feministák, a fővárosiak választójogáért tüntetők (Washingtonnak nincs szenátora, és a képviselőházba is csak tanácskozási jogú küldöttet választhat), a melegszervezetek és az iraki háború ellenzői is.

A mostani fiatalság, a „hip-hop nemzedék”, amelyre a mostani felszólalók egész sora hivatkozott, mintha nem érdeklődne a politika iránt úgy, mint szüleiké vagy nagyszüleiké. Pedig, amint Martin Luther King fia beszédében elmondta, negyven évvel később ugyanazok az emberek vannak bajban, mint régen: a leszakadó, iskolázatlan feketék. Egy philadelphiai aktivista a tanítással való tiltakozás, a „teach in” számára felállított sátrak egyikében arról beszélt, hogy az országban 71 millióan vannak egészségügyi biztosítás nélkül (mások ezt a számot 43 millióra teszik, de jellemző, hogy pontosan senki sem tudja), és a világ leggazdagabb államában minden harmadik gyermek a hivatalos szegénységi küszöb alatt küszködő családban él – ha egyáltalán családban.

Egy frissen megjelent könyv szerint a feketék leszakadása már az iskolában megkezdődik: nem figyelnek oda eléggé a matematikára, amely mára valóságos polgárjogi csatatérré vált. A matematikai alapműveltség nélkül maradók nem képesek helytállni a munkaerőpiacon, márpedig a gazdasági leszakadás ugyanúgy akadálya a demokratikus egyenlőségnek, mint annak idején a választójog megtagadása volt a déli feketéktől. A fekete gyerekek tanulmányi mutatói – még a középosztálybelieké is – gyászosan elmaradnak fehér vagy ázsiai társaik eredményei mögött. Egy másik könyv szerzője egy meg nem nevezett egyetem példáját hozza fel, ahol a fekete diákok rendszeresen tiltakoztak a hátrányos megkülönböztetés ellen. A fekete fiúk tanulmányi átlaga 4,1 volt, a lányoké éppen hogy 4-es, mégis, akárhány diáktól kérdezte meg, hogy megy a tanulás, mindegyik ugyanazt válaszolta: – Jól.

Egy bostoni aktivista szavait idézve a The Washington Post azt írta, a fiatal afrikai-amerikaiak új nemzedékéből sokan még rabszolgának is képzetlenek lennének. Naponta 1118 fekete tinédzser válik erőszakos bűncselekmény áldozatává, 1451 gyermekkorú feketét vesznek őrizetbe és 9076 fekete lány esik teherbe házasságon kívül. Az utóbbi egyébként a fekete népesség egésze számára óriási teher: míg a fiatal fekete férfiak 12 százaléka börtönben van, az iskolából kimaradó 16-17 éves lányok egyedül nevelik a következő nemzedéket.

Martin Luther King életművére mindenképpen áll a horatiusi mérce: „Áll már emlékművem, ércnél maradandóbb.” A kongresszus külön törvénnyel engedélyezte, hogy a Lincoln-emlékmű lépcsőjén emléktábla örökítse meg, honnan hangzott el a híres beszéd. A nagygyűlésen néhányan megpróbáltak felkapaszkodni King emléke mellé. A demokraták kilenc eddigi elnökjelöltjéből ott volt a két fekete, Carol Mosley Brown és Al Sharpton tiszteletes, illetve a népszerűségi listákat egyelőre vezető, a Demokrata Párt közepétől balra állónak mondott Howard Dean is. (Az utóbbi rövid beszélgetésbe keveredett a tudósító négyéves lányával: „Vigyázz, aranyom, hadd menjek itt fel.” Ha megválasztják, többé aligha kerülünk a közelébe.)

A kormányzat nem képviseltette magát – ez nem hivatalos állami, hanem civil megemlékezés volt. Két kormánytagról mindazonáltal elképzelhető lett volna, hogy jelen van. Ám sem Colin Powell külügyminiszter, sem Condoleezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadó nem jött el. Mintha előre tudták volna, hogy leszedik róluk a keresztvizet, amiért az Irakban háborúzó, jobboldali elnököt szolgálják.

A Fehér Ház reakciója figyelemre méltó. Előbb egy szóvivő közölte, hogy bár sok elhangzott dologgal nem értenek egyet, „az, hogy az egybegyűltek szabadon kifejezhessék véleményüket, tökéletesen megfelel annak a szellemnek, amelyért dr. King dolgozott”. Különben pedig George W. Bush az első elnök, aki a Fehér Házban kifüggesztette a tiszteletes képét. Saját közleményében Bush azt írta, hogy Martin Luther King annak idején nagy jót cselekedett az országgal: önvizsgálatra kényszeríttette az amerikaiakat. Az elnök és a first lady köszöntötte mindazokat, akik az országban megemlékeztek az évfordulóról – tehát azokat is, akik Bush menesztését sürgették. Miközben elismerte, hogy sok még a teendő, az elnök – akinek a gazdagoknak kedvező politikája sokszor ezzel éppen ellentétes hatást vált ki – szóban maga is bátorította az egyenlő feltételek megteremtéséért küzdőket. A rádiók pedig kivétel nélkül bejátszották Curtis Mayfield számát: – Emberek, készüljetek, jön a vonat!

Washington, 2003. szeptember

Van egy álmom...

Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásában áll: „Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak; minden ember egyenlőnek lett teremtve.” Van egy álmom: egy napon Georgia vöröslő dombjain a hajdani rabszolgák fiai és a hajdani rabszolgatartók fiai le tudnak ülni a testvériség asztala mellé. Van egy álmom: hogy egy napon még Mississippi állam is, amely ma az igazságtalanság és az elnyomás forróságától szenvedő sivatag, a szabadság és a jog oázisává fog változni. Van egy álmom: négy kicsi gyermekem egy napon olyan országban fog élni, ahol nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján fogják megítélni őket. Van egy álmom. Van egy álmom: hogy egy napon Alabama államban, ahol a kormányzó ma szünet nélkül csak a beavatkozásról és a hatálytalanításról beszél, megváltozik a helyzet, de úgy, hogy fekete kisfiúk és fekete kislányok testvérként, kézen fogva járhatnak a fehér kisfiúkkal és kislányokkal. Van egy álmom. Van egy álmom: egy napon minden völgy fölemelkedik, minden hegy és halom lesüllyed, az egyenetlen egyenessé lesz és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember. Ez a mi reménységünk. Ezzel a hittel térek vissza Délre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?