Magyar „földönkívüli” az űrhajóstáborban

Űrhajóstáborba invitálja nyaranta a NASA az év tanárait az USA összes államából, s velük együtt 22 országból két-két diákot és egy oktatót is meghívnak. Huntsville, pontosabban a Marshall űrközpont vendége volt az idén a magyarországi Sajtos Zoltán szakújságíró, Papp Vera gimnazista Gödöllőről és Vincze Miklós, aki immár az ELTE elsőéves fizika szakos hallgatója.

– A NASA partnere Magyarország képviseletében a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT), amelynek elnöke dr. Magyari Béla kiképzett űrhajós. Ez a szervezet évről évre tanulmányi versenyt hirdet, és a győzteseket küldi az űrhajóstáborba egy tanárral. Jómagam nem oktatóként, hanem az AeroMagazin főszerkesztőjeként részesültem a MANT kitüntetésében, így fejezte ki a társaság elismerését lapom űrkutatási és csillagászati publikációi iránt. A meghívottak költségeit a NASA fedezte – meséli a 31 éves Sajtos aki ezer szállal kötődik a repüléshez és az űrkutatáshoz.

Az űrhajóstábor valójában egyfajta világválogatott. Az ide meghívott amerikai tanárok magától Bush elnöktől vették át az Év tanára címet áprilisban. A táborban az elméleti felkészülés mellé tapasztalati élményeket gyűjtenek, s így a matematika vagy a fizika oktatói még hitelesebben taníthatják az űrkutatással és az űrrepüléssel kapcsolatos ismereteket. Kelet-Közép-Európából a magyarokon kívül még csehek voltak, az oroszok nem kapták meg időben a vízumot. A tábor mindenből ad egy kis ízelítőt, amivel a NASA foglalkozik. Van itt túlélési gyakorlat, űrrepülőgép-vezetés, valamint az irányítóközpontban végzett munka is. A legkülönfélébb élethelyzeteket próbáltuk ki. Meghitt bevezetésnek érezhettük az ejtőernyős vízre szállást (hevederrel, medencébe), ahhoz képest, amikor azt gyakoroltuk, hogy mi történik, ha bajba jut a tengeren az űrhajósokat felkutató helikopter. A vízzel megtelt kabinból fegyelmezetten, a beülés sorrendjében kell távozni, és jól beszíjazni magunkat a mentőgondolába. Olyannyira élet közeli ez az esemény, hogy párafúvó rendszer kavarja a vizet, mintha a mentőhelikopter rotorjai tennék. Persze a nagy feladatokra felkészülő kozmonauták Alaszkától a sivatagig mindenütt próbára teszik teljesítőképességüket. Számomra igazi erőpróbának számított a Mercury legénységének kifejlesztett háromdimenziós gömbhinta, amely tényleg bepörgeti az embert, majd vezényszóra stabilizálni kell a „világűrben” hánykolódó űrkabint.

Sajtos szinte elérzékenyül, amikor az űrrepülőgép-szimulátorról beszél. A pilóta feladatára jelentkezett a parancsnok mellé, és az amerikaiak díjazták az elszántságát, s örömmel nyugtázták, hogy szakmabeli, azaz sportrepülő, s hogy annak idején tíz órát repült L–39-es Albatros oktatógéppel, továbbá MiG–21-es vadászgéppel. Átélték a visszaszámlálást, az indítást, a képernyőn megjelent a távolodó Föld, majd rövid munka a nemzetközi űrállomáson, és megkezdődött a visszatérés. – A szimulátor élethűen rázkódik a sűrű légrétegekbe való beérkezést jelezve, s beáll a rádiócsend. Vagyis ilyenkor nincs kapcsolat a központtal. Teljesen belefeledkeztem a gyakorlatba, s átvillant rajtam valamilyen dermesztő remegés, hogy a Columbia űrhajósainak innen már nem volt folytatás... Az Endeavour-szimulátor sikerrel földet ért. Sajtos pilóta idejében nyitotta a futóművet, az amerikai parancsnok pedig az utolsó másodpercekben kézi vezérléssel fejezte be a leszállást. Ő hozta haza a legénységet.

Az űrtáborban gyakorolható a Hold felszínén megtapasztalt 1/6 súlytalanság. A rugólábakkal nem egyszerű a mozgás, hiszen eleinte mindenki csak felfelé ugrál, és eltart egy ideig, amíg az előre és oldalra mozgást elsajátítják a táborlakók. Nem kisebb ügyesség kell a nemzetközi űrállomáson használt szerelőfotel irányításához. A légpárnás oszlopra szerelt alkalmatosságot két fogantyúval lehet megzabolázni, és a művelet igencsak megizzasztja az űrhajósjelölteket.

– Az irányítóközpont igazgatói funkciója volt a második „küldetésem” szerepköre. Rövid idő leforgása alatt nyolc rendkívüli helyzetben kellett döntenem. Átélhettem, hogy mit érezhetett az Apollo–13 földi parancsnoka. Aki itt az utolsó szót kimondja, az életekről dönt. Most már azt is tudom, hogy a vezető csak két szakmérnök egybehangzó véleménye alapján dönthet, olykor másodpercek alatt. Az oxigénszivárgás vagy a segédhajtóművek leállása bizony vészhelyzet...

A kozmonauták táborában létrehozott öt csapat mindegyikében egy csapattag kitüntetést kapott. Az „Igazak” medalionját viseli Sajtos Zoltán magyar táborlakó is. – Legalább negyvenen tartották fontosnak, hogy gratuláljanak, és elmondják, milyen fontos elismerésben részesültem. Ezenkívül a NASA oktatási igazgatója hivatalosan meghívott bennünket az emberes űrrepülések folytatását jelentő jövő tavaszi űrrepülőgép-indításra. Az amerikaiak érthető okokból nagyon várják ezt a napot...

A program része volt a találkozó Jan Davis űrhajósnővel, aki háromszor járt a kozmoszban, és az első hölgy lehetett, aki férjével együtt vett részt űrexpedícióban. A beszélgetés egy briliáns tudású öregúrral, aki az első kísérleteit még Peenemündében végezte a Wehrmacht titkos támaszpontján, a nácik birodalmában, s aki elkottyantotta, hogy amerikai állampolgárságot csak 1953-ban kapott – az amerikai rakétatechnika fejlesztésében szerzett érdemei elismeréseként. Érezhető volt a szimpátia a magyarok iránt. – Valaki behozott egy könyvet, amelyik az ufókról szól. Az egyik fejezet azt taglalja, hogy a Teller Edét, Szilárd Leót soraikban tudó magyarok minden bizonnyal földönkívüliek, mert enynyi zseni nem teremhet másképpen egy parányi országban. A táborlakók ettől kezdve „földönkívülinek” szólítottak.