Panoráma

Ma zúg el a Föld mellett egy nagy aszteroida – távcsővel megfigyelhető

A Föld „közelében” halad el ma egy viszonylag nagy aszteroida.
MTI

2017. április 19. 11:57

A 2014 májusában felfedezett, 2014 J025 jelű kisbolygó legnagyobb átmérője 1,4 kilométer, és biztonságos, 1,8 millió kilométeres távolságra fog elrepülni a Föld mellett, ami Föld-Hold-távolság 4,6-szorosa – mondta Davide Farnocchia, a NASA Föld közeli objektumokat vizsgáló programjának matematikusa. Hozzátette, hogy az aszteroida pályájáról az elmúlt években begyűjtött adatokból mindez nagy biztonsággal megállapítható. Mint ahogy az is, hogy a következő 500 évben a J025 nem közelíti meg ennyire a Földet.
 
Bár az égitest kétszer olyan fényes, mint a Hold, szabad szemmel nem lesz látható, de akár otthoni távcsövekkel egy-két éjszakán keresztül is láthatják az égboltot figyelő amatőr csillagászok.
 
A szakemberek ismerete szerint hasonló méretű aszteroida legközelebb 2027-ben fog elhaladni a Föld mellett, amikor az 1999 AN10 jelű, 800 méter átmérőjű kisbolygó egy Föld–Hold-távolságra (380 ezer kilométerre) fogja megközelíteni bolygónkat.
 
Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
állampolgárság

Szakértők szerint sem hoz előrelépést az állampolgársági törvény módosítása

tüdő illusztráció

Covid-19 utáni tüntetek - Segíthet az oxigén és a rehabilitáció

országos tesztelés

Újabb tesztelési körre készülnek a települések

Varga Anikó

Magyar vagyok. Mit jelent Önnek ez a mondat? Aki válaszol: Varga Anikó

Messenger

Akadozik a Messenger Szlovákiában

síelés

Húszéves mélyponton az idegenforgalom

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.