Panoráma

Légkondicionálót, zuhanyt szerelnek az istállókba

Zuhanyzókat és légkondicionálót szerelnek be a tehénistállókba, disznóólakba az olasz gazdák, hogy a perzselő hőségben felfrissülést biztosítsanak állataiknak.
MTI

2015. július 17. 18:45

Az Olaszországba Afrika felől érkező újabb hőhullámban az állatok is szenvednek, hiszen 40 Celsius-fok körüli hőmérséklet volt a jellemző pénteken. Több mint egy évtizede az idei július a legforróbb Itáliában.
   

"A helyzet aggasztó, különösen a Pó folyó völgyében, ahol az ország legnagyobb állatfarmjai vannak. Az istállókat kisebb zuhanyzókkal, ventillátorokkal és légkondicionálókkal szereltük fel, hogy lehűtsük a teheneket és a sertéseket" - jelentette be a Coldretti mezőgazdasági csoport.
   

Közleményük szerint július első felében a nagy meleg miatt az olasz tehenek a szokásosnál 50 millió literrel kevesebb tejet adtak, a tyúkok 5-10 százalékkal kevesebb tojást tojtak. A verejtékező sertések is szenvednek, 28 Celsius-fok feletti hőmérsékleténél elvesztik étvágyukat és a szokásosnál 40 százalékkal kevesebbet esznek.
   

A gazdák fokozottan figyelnek az állatok itatására is, amelyek a hőségben az átlagosnál kétszer több folyadékot fogyasztanak.
   

A helyzetet tovább fogja rontani a Charon nevű anticiklon érkezése, amely július végéig tartó kánikulát hoz Olaszországba.

 

Önnek ajánljuk

Önrész nélkül már nincs lakáshitel

A Slovan nyerte a dunaszerdahelyi stadionavatót

Továbbra is migránsokkal riogat a Fidesz

A Híd új alkotmánybírókat igen, kormányválságot nem akar

Megrázó történetek hiteles hőse

Hétfőtől teljes útlezárás lesz a Nánai úton

Legfrissebb galériák
Olvasta már?