<p>Közel negyven fiatal nő halt meg egy súlyos közúti balesetben Szváziföldön, útban arra a hagyományos évenkénti szertartásra, amelynek során III. Mszváti király új feleséget választ magának szűz lányok közül - közölték jogvédők szombaton.</p>
Közel negyven fiatal nő halt meg egy közúti balesetben Szváziföldön
Johannesburg |
A baleset pénteken történt, a lányokat szállító teherautó összeütközött egy másik járművel a Mbabane és Manzini közötti autóúton - jelentette a Times of Swaziland című napilap. "Nagyjából ötvenen voltunk a teherautón, amely belerohant a Toyota kisbuszba" - mondta az egyik túlélő, a 18 éves Siphelele Sigudla. A fiatal nők a teherautó platóján utaztak. Több áldozaton áthajtottak az úton, miután leestek a járműről. "Bennfentes források szerint összesen harmincnyolc fiatal lány vesztette életét, több mint húszan pedig súlyos sérüléseket szenvedtek" - tájékoztatott a Szváziföldi Szolidaritás Hálózat nevű, dél-afrikai székhelyű emberi jogi szervezet szóvivője. A jogvédő csoport illetékese attól tart, hogy a halottak száma tovább fog emelkedni, a sérültek közül ugyanis többen válságos állapotban vannak. A lányok a dúsgazdag uralkodó feleségválasztó ceremóniájára tartottak. A ceremónián a pucér keblű lányok még bugyit sem viselhetnek, csak egyfajta ágyékkötőt. A koldusszegény afrikai ország első embere a világ 15. leggazdagabb uralkodója. Míg a lakosság hatvan százaléka naponta kevesebb mint két dollárnak megfelelő összegből kénytelen megélni, a már tizenöt feleséggel rendelkező uralkodó és udvartartása tobzódik a fényűzésben, a király 100 millió dollárra becsült magánvagyona több palotát és számos drága limuzint foglal magában.a
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.