Kivonnák a sofőröket a forgalomból Dubajban

Dubaj |

<p>Dubajban azt szeretnék, ha 2030-ra minden negyedik közúti utazás már sofőr nélküli járművekkel történne.</p>

 Az Egyesült Arab Emírségek alelnöke és miniszterelnöke, Mohamed bin Rasíd Ál-Maktúm által bejelentett közlekedésfejlesztési stratégia szerint mind a magánautók, mind a tömegközlekedési járművek esetében el akarják érni a 25 százalékos sofőrnélküliségi arányt. 

A miniszterelnök szerint ezzel sok pénzt lehetne megtakarítani és csökkenteni lehetne a balesetek számát. Az önjáró autók, köztük taxik elterjedése miatt ugyanakkor tömegesen veszítenék el állásukat a városállamban dolgozó külföldi, főleg dél-ázsiai taxisofőrök.

Ál-Maktúm nem közölte, hogy mennyi pénzt szánnak a vezető nélküli közlekedés széles körű bevezetésére, de azt mondta, hogy azzal évente 22 milliárd dirhamot (1657 milliárd forint) lehetne megtakarítani, mert csökkennének a balesetek és taxi- és buszsofőröket sem kellene fizetni.

A kormányfő minden előzmény nélkül jelentette be a tervet hétfőn, csak kevés részletet közölt. Az autóbolond Dubajban jelenleg 1,5 millió személyautó közlekedik, a város vezető nélküli metrója évente 178 millió utast szállít.

A "sofőrtelenítés" a dubaji Közúti és Szállítási Hatóság, valamint a Dubaj Jövője Alapítvány közös projektje. Egyelőre semmit sem tudni arról, miként akarják finanszírozni a programot, csak azt tudni, hogy rövidesen megteremtik az "okosközlekedés" jogszabályi kereteit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?