Kitört az Agung vulkán Bali szigetén

Karangasem |

<p>Kitört az indonéziai Bali szigetén lévő Agung vulkán szombat este egy alkalommal, majd vasárnap háromszor is - közölték a helyi hatóságok.</p>

A kráterből a hamu mintegy négyezer méteres magasságba jutott el, a területen sűrű, fekete füst gomolyog, amely a szomszédos Lombok szigete felé halad.

Bali nemzetközi repülőtere rendben működik, a belföldi és nemzetközi járatok nem álltak le, mivel a füstfelhő egyelőre elkerüli a légikikötőt.

Az ausztrál Jetstar légitársaság ugyanakkor szombat este 9 járatot törölt. Vasárnap azonban azt közölte, hogy járatai többségét elindítja, mivel vezető pilótái szerint biztonságos a repülés. Ennek ellenére arra figyelmeztettek, nagyon gyorsan változnak a légköri viszonyok, ezért nem kizárt, hogy törölnek járatokat.

A sziget hatóságai nem emelték a korábban életbe léptetett második legmagasabb fokú riasztást. Szeptember óta - amikor fél évszázad után először kezdett feléledni az Agung - mintegy 25 ezer ember él távol otthonától. A több mint 3 kilométer magas vulkán legutóbb 1963-ban tört ki, több mint 10 kilométeres magasságba lövellve ki hamuoszlopot. Az akkori vulkánkitörésben több mint ezer ember vesztette életét. 

A több ezer szigetből álló Indonéziában gyakori a szeizmikus tevékenység, mert az ország az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol a törésvonalak miatt rengeteg az aktív vulkán és a földrengés is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?