Kipusztulhat a világ utolsó két sivatagielefánt-csordájának egyike

Mali |

<p>Három éven belül kipusztulhat a világ utolsó két sivatagielefánt-csordájának egyike Maliban, hacsak a helyi kormány nem tesz többet az ormányosok megóvásáért - figyelmeztettek a héten a természetvédők.</p>

A vadorzók a dzsihadista csoportok jelenlétéből és egyéb nyugtalanságokból fakadó káoszt kihasználva virágoztatják fel az elefántcsont-kereskedelmet a nyugat-afrikai ország északi részén.

Idén januárban eddig 16, tavaly nyolcvannál is több elefántot öltek le Maliban - mondta Susan Canney, az amerikai Wild Alapítvány mali elefántprojektjének igazgatója. Hozzátette: ötven vadőrük várja, hogy munkába állhasson, de ehhez a kormány jóváhagyására van szükség. 
    
"Mali tétlenül nézi, ahogy mészárolják az elefántjait. Ha ez így folytatódik, akkor három éven belül az összes ormányost elveszítjük" - hangoztatta a szakember. A 2007-ben végzett utolsó elefántszámláláskor 350 példányt számoltak az országban.
    
A nyugat-afrikai állam kormánya egyelőre nem szólalt meg az ügyben. A hadsereg a közelmúltban megerősítette az elefántcsordának otthont adó Gourma régió ellenőrzését. A mali elefántagyar fekete piaci értéke akár az ötezer dollárt is elérheti.
    
Egykor elefántok tízezrei barangoltak a Nyugat-Afrika partjai és a Nílus medencéje közötti területen, azonban az illegális vadászat és életterük folyamatos szűkülése miatt drámaian lecsökkent a számuk. Többségük ma már kisebb, 100 példánynál is kevesebbet számláló, elszigetelt csoportokban él.
    
A világ másik ismert sivatagielefánt-állományának Namíbia ad otthont.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?