<p>Jelentős lépést tettek a Harvard Egyetem tudósai afelé, hogy feltámasszák a gyapjas mamutot: egy új génsebészeti módszerrel a kihalt állat 14 génjét beillesztették egy elefánt élő DNS-ébe.</p>
Kihalt mamut DNS-ét ültették be elefánt DNS-be
Az amerikai szakemberek kutatásukban elemezték az északi-sarki örökfagy által megőrzött mamut DNS-ét, hogy megállapítsák szerkezetét, majd eredményeiket felhasználták arra, hogy 14 mamutgén pontos kópiáját újraalkossák. Ezeket "illesztették be" az elefánt genomjába, ahol normális DNS-ként működtek. A genom egy szervezet teljes örökítő információját jelenti, amely a DNS-ben van kódolva. George Chruch, a Harvard Egyetem professzora a The Sunday Times brit vasárnapi lapnak elmondta, hogy a Crispr néven ismertté válta technikát alkalmazták, amely lehetővé teszi a genetikusok számára a DNS célzott szerkesztését, az elefánt-DNS egyes szakaszainak a felváltását mamutgénekkel. Ez az első alkalom, hogy több mint 3300 év után mamutgének éltek - igaz egyelőre csak laboratóriumi körülmények között. "Olyan génekre összpontosítottunk, amelyek hidegtűrővé tették az állatot, köztük például a gyapjasságban, a fül nagyságban, a bőralatti zsírképzésben játszottak nagy szerepet. Most már vannak élő elefántsejtjeink, bennük mamut-DNS-sel. Nem tettük közzé kutatásunkat tudományos folyóiratban, mivel még sok munka áll előttünk, de tervezzük a publikálást - magyarázta a professzor. A mamutok az ázsiai elefánttal állnak szoros rokonságban, de az utolsó jégkorszakban kihaltak. Utolsó egyedeik a Jeges-tengerben lévő Wrangel-szigeten mintegy 3300 éve pusztultak el. Ezekből a megőrződött tetemekből vettek DNS-mintát a Harvard tudósai. Jelenleg legalább három tudóscsoport próbálkozik a mamutgenom rekonstrukciójával és ezáltal a kihalt állat feltámasztásával.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.