Két hatalmas bálna bukkant fel Horvátországban, Mali Losinjnál

Mali Losinj |

<div>Két hatalmas barázdásbálna bukkant fel Mali Losinj partjainál &ndash; közölte a horvát Kékvilág Tengerkutatási Intézet.</div>

Munkatársai két órán át figyelhették meg a nagy termetű állatokat. A bálnák a Mali Losinj-öböltől öt és fél kilométerre, óránként 6-7 kilométeres sebességgel úsztak dél felé. Egészséges, 17-18 méter hosszú felnőtt példányok voltak, 10-15 percenként bukkantak a felszínre – olvasható a közleményben.  A kutatók a megfigyelés alatt adatokat gyűjtöttek a bálnák viselkedéséről, mintát vettek a bőrükről, hogy DNS-vizsgálatot végezzenek rajtuk és fényképeket is készítettek róluk.  A barázdásbálna a második legnagyobb állat a földön. Az óceánban élő példányok akár 27 méter hosszúak is lehetnek, ugyanakkor a Fölközi-tengerben csak 20-23 méter hosszúra nőnek meg. Akár 100 évig is elélhetnek.  Veszélyeztetett fajnak számítanak, főleg az emberi tevékenység következtében fogy az egyedszámuk. Számítások szerint mindössze néhány ezer példány maradt. Kipusztulásuk egyik fő oka, hogy gyakran ütköznek nagy hajókkal a Földközi-tengeren. Az egyik megfigyelt bálnán is láthatóak voltak olyan sérülések, amelyek arra utaltak, hogy hajóval ütközhetett. Az Adriai-tengerben jellemzően nincsenek bálnák, esetleg tavasszal és nyáron néhány példány felbukkan a dél-dalmáciai Palagruza és a közép-dalmáciai Alma (Jabuka) szigeteknél.  Horvátországban védett állat a bálna. Az intézet felhívta rá a figyelmet, hogy az állatok békések, ugyanakkor ne közelítsék meg, ne ingereljék és ne kövessék őket hajókkal. Fotókat és videókat azonban szívesen fogadnak, mert segíthet a kutatóknak munkájukban, hogy minél többet megtudjanak az Adriai-tengerben úszó nagytestű álatokról.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?