Jégtáblákat kerülgetve úszott a Dunában Schirilla

Vác |

<p>Az időjárási előrejelzéseknek megfelelően a szokásosnál is nagyobb erőpróba, kemény fagy, jeges víz és erős havazás várt szombaton Vácon a Duna átúszására vállalkozó Schirilla Györgyre.</p>

A sportember 15 percet töltött a Dunában jégtáblákat kerülgetve, miközben szakadt a hó, és rendkívül hideg volt.
"Sikerült, de meg kell mondjam, nagyon sokat kivett belőlem ez az erőpróba. Ritkán fordul elő, hogy ennyire megvisel az úszás. Nagyon nehéz dolgom volt, mert kegyetlenül hideg volt, s ugyan a jégtáblák között el lehetett úszni, a part közelében így is kicsit összevágott a jég. A kezeimen és lábaimon is teljesen elgémberedtek az ujjaim, de most már 45 perces forró fürdő után teljesen rendben vagyok" - mondta az MTI-nek Schirilla, aki jövő héten Szarvason folytatja sorozatát.
Schirilla célja továbbra is a hagyományőrzés - édesapja 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átúszta télen a Dunát -, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?