Ingyenes wifi-hozzáférési pontokat létesítenek Európa-szerte

Strasbourg |

<p>Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megszavazta Európa közterületein ingyenesen használható vezeték nélküli internethálózat (wifi) kiépítéséhez szükséges pénzügyi forrás első csomagját - közölte az EP sajtószolgálata kedden.</p>

A Digitális Unió kiteljesítését szolgáló, az EP képviselők által 582 szavazattal 98 ellenében 9 tartózkodással elfogadott kezdeményezés célja, hogy a közterületeken és közintézményekben mindenki ingyenesen, jó minőségű internethez férjen hozzá.

Az EU külön alappal támogatja, hogy 2020-ig mintegy 6000, eddig ingyenes wifivel le nem fedett településen építsenek ki hotspotokat a közösségi élet helyszínein. Az EU az infrastruktúra kialakítását támogatja.

A tájékoztatás szerint főként a közintézmények és fenntartóik pályázhatnak majd a támogatásra, hogy a települések főterein, parkjaiban, múzeumaiban, könyvtáraiban, vasútállomásain, kórházaiban elérhető legyen a nagysebességű és ingyenes wifi. Az erre elkülönített összeg jelenleg 120 millió euró.

Az Európai Parlament jóváhagyása által már 2018 elején megnyílhat a pályázatok benyújtásának lehetősége. A résztvevőknek vállalniuk kell, hogy legalább három évig állják a működtetés költségét, könnyen hozzáférhető, ingyenes és biztonságos hálózatot üzemeltetnek, továbbá a személyes adatokat nem használják kereskedelmi célokra. Ha egy településen, vagy régióban már létezik hasonló szolgáltatás, akkor nem lehet további támogatást igényelni - tették hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?