Húsz évvel ezelőtt kezdődött a kelet-európai rendszerváltozás

"A személyi kultuszról és következményeiről" című dokumentumot az SZKP KB orgánuma, az Izvesztyija CK KPSZSZ 1989. évi harmadik száma közölte a gorbacsovi "glasznoszty" szellemében. Megjelentetése újabb példája volt a szocializmus korábbi történelmével való szembesülésnek, a történelmi tabutémák feszegetésének, mint amilyen addig pl. a Molotov-Ribbentrop paktum, a katyni vérengzés, az 1956-os magyarországi események vagy az 1968-as csehszlovákiai válság voltak.
    A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa 1956. február 14-én nyílt meg Moszkvában. Joszif Visszarionovics Sztálin, "a népek atyja" ekkor már harmadik éve halott volt, s lépések történtek a nevéhez fűződő diktatúra enyhítésére, következményeinek felszámolására. Az SZKP KB Elnökségének Hruscsov köré tömörült csoportja 1953 júliusában megakadályozta a diktátor jobb kezének tekintett, a belügyi-állambiztonsági gépezet élén álló Lavrentyij Berija hatalomátvételét (őt magát kivégezték), s 1953 szeptemberében Hruscsov lett az első titkár. Fokozatosan megindult a koncepciós perek felülvizsgálata, a törvénytelenségek áldozatainak rehabilitálása, mérsékelték az állami és a pártélet rendkívüli centralizációját. Ugyanakkor a Szovjetuniót még mindig átszőtte a koncentrációs táborok hálózata, a legfelső vezetésben pedig ott ültek Sztálin közeli munkatársai, Molotov, Vorosilov, Kaganovics, akik (Hruscsovval együtt) aktív szerepet játszottak a diktatúra működtetésében.
    A XX. kongresszuson 1436 küldött vett részt 7,2 millió párttag és tagjelölt képviseletében, vendégként 55 külföldi kommunista párt delegációja jött el. A 12 munkanap során a küldöttek megvitatták és elfogadták a hatodik ötéves terv irányelveit, s olyan "történelmi" téziseket fogalmaztak meg, melyek szerint a szocializmus kilépett egyetlen ország keretei közül, világrendszerré változott, s jelentősen meggyengültek a világkapitalizmus pozíciói. A résztvevők megerősítették a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésére vonatkozó lenini tézist, elvetették a forradalom exportjának gondolatát, kimondták, hogy a szocializmusba való átmenet a különböző országokban eltérő formákat ölthet. Célként tűzték ki, hogy a legrövidebb történelmi időszakon belül gazdasági tekintetben utol kell érni és túl kell szárnyalni a legfejlettebb tőkés országokat.
    A tanácskozást a sztálini személyi kultusz és kísérő jelenségeinek leleplezése tette történelmi jelentőségűvé. Hruscsov az utolsó napon, 1956. február 25-én zárt ülésen mondta el "A személyi kultuszról és következményeiről" című négyórás referátumát. A küldöttek megrendülve, döbbenettel hallgatták a felsorolást a Sztálint terhelő bűnökről, az általa jóváhagyott törvénytelen repressziókról, kegyetlen kínvallatásokról, arról, hogyan likvidálta a második világháború előtt a KB kétharmadát, a XVII. pártkongresszus küldötteinek több mint felét, s hogy a német támadás küszöbén lényegében lefejezte a Vörös Hadsereget. Hruscsov beszélt a "gazda" torz vezetési módszereiről, milliók életét kioltó, mindenkiben ellenséget sejtő üldözési mániájáról, a személye körül kialakult istenítő kultuszról.
    Az elhangzottakról nem nyitottak vitát, a külföldi pártküldöttségeket külön tájékoztatták. A dokumentum valahogy mégis kijutott Nyugatra, Washingtonban ki is nyomtatták. (Egyes vélemények szerint a kiszivárogtatás Hruscsovéknak is érdekében állhatott, mert egy titokban maradó beszéd nem érte volna el a kívánt hatást.) A Szovjetunióban a helyi pártszervezetekben ismertették az elhangzottakat, ám magát a szöveget 1989 áprilisáig nem publikálták.
    A történész Roj Medvegyev szerint Hruscsov "elsősorban a XX. kongresszuson mutatott rendkívüli bátorságának köszönhetően írta be nevét a világtörténelem lapjaira", "feledtette minden korábbi és későbbi hibáját" (ő adott parancsot néhány hónappal később az 1956-os magyarországi szovjet invázióra is). Hruscsov óriási személyes kockázatot vállalt, miként korábban Berija letartóztatásakor is: csak legszűkebb környezetének támogatására számíthatott, s nem tudhatta, nem fordul-e ellene Sztálin leleplezése. (Állítólag a kongresszust megelőző KB elnökségi ülésen Molotovék azzal próbálták visszakozásra késztetni: "És mit fogsz saját magadról mondani, Nyikita? Mi mindannyian benne voltunk...") Ugyanakkor a sztálini terrorba belefáradt már a legfelsőbb vezetés is, miközben a beszéd sem taglalta és ítélte el a sztálini elnyomás összes megnyilvánulását: a pártellenzék rehabilitációjának gondolata például fel sem vetődött benne.
    A referátum elindította az ortodox kommunizmus bomlási folyamatát, a mozgalom addigi elveinek és gyakorlatának átértékelését, miközben Grúziában fegyverrel kellett fellépni a Sztálin mellett tüntetőkkel szemben. A Szovjetunióban rövid enyhülés következett: megnyíltak a lágerek, az egykori koncepciós perek vádlottjainak jó részét rehabilitálták, emberibb és elviselhetőbb légkör kezdett kialakulni. Hruscsov hatalmi pozíciója megerősödött (1957 júniusában az SZKP KB plénuma Molotov, Malenkov, Kaganovics és Sepilov "pártellenes csoportját" kizárta a KB-ból és a KB Elnökségéből), majd 1958-ban a miniszterelnöki tisztséget is átvette. Végső soron e megváltozott helyzet eredményezte azt is, hogy amikor 1964 októberében ellenfelei Hruscsovot félreállították, az életét meghagyták, nem is száműzték, s 1971-ben bekövetkezett haláláig nyugdíjasként, házi őrizetben élhette napjait.