Hugh Grantnek kisfia született

Los Angeles |

<p>Kisfia született Hugh Grant brit filmszínésznek. Az örvendetes eseményről a sztár számolt be mikroblog-üzenetben.</p>

 

Mint szombati Twitter-bejegyzésében írta: azt üzeni az újságíróknak, nagyon boldog, hogy kislányának már öccse is van. Mindkét gyereket imádja és édesanyjuk csodálatos. Kisvártatva szükségesnek tartotta még egy újabb bejegyzésben leszögezni, hogy ő a kisfiú apja.     Az 52 esztendős Grant, akit többek között a Sztárom a párom vagy az Egy fiúról című filmjeiből ismert meg a világ, nem fedte fel az újszülött nevét. A színész és élettársa, Tinglang Hong első gyermeke két évvel ezelőtt született. Az anya pár nappal később bírósági úton tiltotta ki az életüket megkeserítő lesifotósokat a környezetéből.     Grant elkötelezetten harcol a brit bulvársajtó megzabolázásáért. Szombati Twitter-üzenetében megjegyezte, hogy kisfia születési bizonyítványát már megszerezték bizonyos lapok. A mikroblogban akarta elejét venni a további vizsgálódásoknak azzal, hogy megerősítette a gyermekáldást. "Remélem, így békében hagyják a családomat" - fűzte hozzá. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?