Hová tűnt a játék?

A picik természetesen továbbra is szerepjátékokban és a világ felfedezésében élik ki magukat; az óvodáskorúak is hagyományos módon töltik el a szabad idejüket, a felnőttek szokásait és szórakozási formáit utánozzák, hogy autonómiára tegyenek szert, hogy önmaguk urai legyenek. A változás az iskoláskorúak, a 6–12 éves gyerekek körében a legszembeötlőbb, akik valaha önfeledt játékkal töltötték el szabad idejük óráit. Még az egy emberöltővel ezelőtt is hagyományosan népszerű játékok helyett – mint például a fantázia- és szerepjátékok (papás-mamás), a babázás és a játék katonákkal vívott háborúk, az ugrókötelezés és a labdázás – ma a gyerekek kizárólag a televíziót bámulják, vagy az utóbbi időben videojátékokkal múlatják az idejüket.

Tévéfüggőség

Sok szülő aggodalommal gondol a televízió hatására. Érzik, az állandó és vég nélküli passzív időtöltés tönkreteheti gyermekeinknek azt a képességét, hogy fantáziadúsan és leleményesen játszanak, de legalábbis hátráltatja e képességük fejlődését. Két általános iskolás gyerek édesanyja mesélte: „Amikor én ilyen idős voltam, félreeső helyen egy hétig is eltartó színdarabokat vagy mondákat játszottunk el. Ez így ment kilenc- és tizenegy éves korunk között. Az én srácaimnak viszont eszükbe sem jutna ilyesmit csinálni, és ez nyugtalansággal tölt el. Bárcsak kevesebb tévézést engedtem volna meg nekik, akkor most talán tudnának játszani.”

A gyerekek tévénézése és a játék megváltozott szerepe közti összefüggést azok a szülők is megerősítik, akik rövidebb-hosszabb időszakokra elzárják a tévékészüléket a gyerekek elől. Sok szülő tapasztalta, hogy ha a gyerekek nem tévénézéssel töltik el a szabad idejüket, akkor újra a hagyományos, a fantáziát megmozgató gyerekjátékokat kezdik el játszani. Ugyanezek a szülők arra is fölfigyeltek, hogy tévé nélküli körülmények között gyermekeik „kezdenek a gyerekekhez hasonlítani”, illetve hogy a viselkedésük nem annyira felnőttes.

Összetartozó fogalmak

Olykor maguk a gyerekek is felismerik, hogy a gyermekkor és a játék összetartozó fogalmak.

Egy gyermekkönyvekről folyó beszélgetés során négy tízéves lány közül az egyik a következőket mondta: „Olvastam egy történetet egy lányról, aki húsz évvel ezelőtt – úgy 1980 körül – volt olyan idős, mint most én, és nálamnál sokkal gyerekesebben viselkedett. Babázott, gyerekjátékokat játszott a többiekkel, ugrókötelezett meg hasonlók.” A másik három lánynak is volt hasonló olvasmányélménye: régebben kevésbé felnőttesen viselkedtek a korukbeli gyerekek. „Akkor mit csináltok a szabad időtökben, ha nem játszotok babákkal, nem játszotok papás-mamást, vagy nem ugróköteleztek, ahogy húsz évvel ezelőtt tették a gyerekek?” – kérdeztük meg tőlük. Nevetve válaszoltak: „Tévét nézünk.”

A koraérettek

De talán más társadalmi tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy a gyerekek ma már nem játszanak. Annak következtében, hogy többet tudnak a felnőttek életéről, például a szexuális életükről, sokkal mesterkéltebbek lettek, semhogy gyerekjátékokat játsszanak. Persze, ma is vannak olyan gyerekek, akik hagyományos játékokkal szeretnék az idejüket eltölteni. Csakhogy elég, ha egy gyerekcsoporton belül azok válnak a legnépszerűbbekké és legmeghatározóbbakká, akik társadalmi értelemben a leginkább koraérettek – s rendszerint már túl vannak a játékokon –, abban a pillanatban nagyon megnehezül azoknak a gyerekeknek a helyzete, akik szívesen játszanának, mert ugyanakkor szeretnének olyanokká válni, mint a hangadók. Gyakran tapasztalják a szülők, hogy a gyerekeik szégyellik, ha hagyományos módon játszanak, és ezt igyekeznek is titkolni a társaik előtt. Egy anyuka nyilatkozta nekem a következőket: „Tizenegy éves gyerekem még ma is babákkal szeret játszani, de csak a pincében, ahol senki sem láthatja meg.” Ez a játékösztönt elnyomó társadalmi légkör még a legéretlenebb gyerekek esetében is sietteti a gyermekkor korai lezárulását.

A szülők felelőssége

Manapság a 10-12 éves gyerekek zömének az érdeklődése az elmegyünk szórakozni vagy „együtt járunk” felé fordul. Nem feltétlenül kell arra gondolni, hogy tényleg elmennek szórakozni valahová, vagy bármiféle szexuális kalandba bocsátkoznak, de ezért mégiscsak ebbe az irányba tesznek egy lépést, holott régebben erre csak a kamaszkorban, sőt olykor később került sor. Ezért az iskolának és a szülőknek is van mit tenniük a leírt hiányosságok pótlása terén (őszinte beszélgetések gyermekeikkel a fejlődésük során jelentkező változásokról).