Houston nem fél a hurrikától

<p>A texasi Houston, a negyedik legnagyobb amerikai város vezetése úgy döntött, hogy nem telepítik ki a lakosságot, ehelyett bevárják az Ike hurrikánt. A 2,2 millió lakosú város vezetése el akarta kerülni a 2005-ös katasztrófát: akkor a Rita szélvihar előli fejvesztett menekülésben 110-en haltak meg, míg maga a vihar, amely 4-es erősségű volt, 9 ember halálát okozta.</p>

A houstoni lakosság tehát helyben marad, az emberek bedeszkázzák az ablakokat, ivóvizet és nem romlandó élelmiszert felhalmozva várják a vihart.

Bill White polgármester közölte: a lakosság jelentős része még nem élt át ilyen erejű szélvihart, nagy lesz az ijedtség.

A legfrissebb előrejelzés szerint Ike szombaton hajnalban csap le Texasra, egészen pontosan a part mentén hosszan elterülő Galveston-sziget mellett, amely Houstontól 80 kilométerre délkeletre fekszik. Galveston szigetén már korábban teljes egészében elrendelték a kötelező kiürítést; az Egyesült Államok legnagyobb pusztítást okozó hurrikánja 1900-ban csapott le a térségre, lerombolva Galveston városát, s akkor 8 ezren haltak meg.

Houston marad, viszont összesen csaknem egymillió ember számára rendelték el a kitelepülést, főleg a partvidék alacsonyan fekvő területein. A meteorológusok szerint az Ike hurrikán akár 6-15 méteres árhullámot sodorhat és 25 centiméternyi csapadékot zúdíthat Texasra. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?