Horoszkop

Túlságosan törekszik az önállóságra. Igyekszik határozottnak mutatni magát, pedig most éppen egy félénk nyuszi lakozik Önben. Igyekszik uralkodni az érzésein.

Ne foglalkozzon most mások ügyeivel. Saját élete is változtatásra szorul.

Túlságosan törekszik az önállóságra. Igyekszik határozottnak mutatni magát, pedig most éppen egy félénk nyuszi lakozik Önben. Igyekszik uralkodni az érzésein.

Ne foglalkozzon most mások ügyeivel. Saját élete is változtatásra szorul. Tegye azt, amit a szíve diktál, még akkor is, ha belebonyolódik valamibe.

Ne hagyja, hogy a barátai szétszakítsák, és osztozkodjanak az összetört szívén. Karrierjének fontos állomásához érkezett. A becsületesség hosszú távon gyümölcsözőbb.

Mától kezdjen új életet. Majd meglátja, hogy szellemileg is felfrissül, mostanában ugyanis a begyöpösödés jeleit veheti észre önmagán. Az pedig nem jó jel!

Óriási energiája van, öt ember munkáját is könynyedén el tudná végezni. Csak vigyázzon, nehogy megtudja ezt a főnöke! Vesse papírra a gondolatait és a terveit.

Rengeteg kihasználatlan ölelés van a karjaiban, de legalább annyi erő hiányzik, hogy a telefonkagylót felemelje egy bocsánatkérés erejéig! Nosza, tegye meg!

Figyeljen a kedvesére, mert amíg Ön oly szenvedélyesen építi a kapitalizmust, hogy nincs ideje a párjára, valaki átveszi ezt a szerepét, aminek nem nagyon örülne.

Rosszul viselkedett valakivel, és ezt most helyre kellene hoznia. Valaki az Ön karjaiban nagyobb meghittségre számított, mint amit kapott. Ne hagyja, hogy csalódjon Önben!

Elégedetlenség tombol Önben, pedig csak anynyit kellene megjegyeznie, hogy az egész világ sorsát nem veheti a vállára. Aludjon többet és főleg egyedül!

Kenyérkereseti küzdelmei könnyebbé válnak, valaki a hóna alá nyúl. Hirtelen kell döntenie, de egyedül nem akar határozatot hozni. Hívja fel partnerét tanácsért.

Legyen türelmes munkatársaival, ne várja el tőlük, hogy minden kérését azonnal teljesítsék, hisz nekik is megvannak a saját gondjaik. Felbukkan egy régi ismerős.

Pénzügyekben legyen nagyon óvatos, mert ma nagy veszteség érheti, ha nem elég elővigyázatos. Az estét egy különleges helyen töltheti kettesben szerelmével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?