Kína eddigi legnagyobb ókori szeszfőzdéjét tárták fel

Kína eddigi legnagyobb ókori szeszfőzdéjét tárták fel
Peking |

A Kínában eddig felfedezett legnagyobb ókori lepárlóüzem romjait tárták fel az ország keleti részén lévő Anhuj tartományban – jelentette a Hszinhua állami hírügynökség a helyi hatóságok közlésére hivatkozva.

A Ming dinasztia (1368-1644) és a Csing dinasztia (1644-1911) idején működő szeszfőzde maradványaira építőmunkások bukkantak a tartomány Szujhszi járásában.

A régészek eddig csaknem 3 ezer négyzetméternyi részt tártak fel a mintegy 18 ezer négyzetméteres területből, ahol a szeszfőzéshez szükséges berendezéseket, egyebek mellett három lepárlótűzhelyt és több mint 30 fermentálótartályt találtak – számolt be Csen Csao, a tartományi régészeti intézet kutatója.

A felszínre került csaknem 600 lelet között továbbá ivótálkák, cigarettatartók, tubákospalackok szerepeltek, melyek közül több a Ming-korra jellemző, fehér-kék mintázatú porcelánból készült.

Csen rámutatott: a jó állapotban megmaradt felszerelésen keresztül megismerhetővé válik a Kína északi részén mesteri szinten űzött szeszkészítés hagyománya.

A kutató hozzátette: a jelenlegi a negyedik Kínában feltárt antik lepárlóüzem. Korábban a délnyugati Szecsuán tartományban bukkantak két, illetve az ország keleti részén fekvő Csianghszi tartományban egy további hasonló üzem maradványaira.

Az Anhujban felfedezett szeszfőzde romjainak ásatási munkálatai jelenleg is folynak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?