Helycsere az élen

A táblázatokból megálapíthatjuk, hogy az INSEMAS OPEN tejtermelői verseny negyedik évében a félévi eredmények komoly változásokat hoztak a helyezésekben – itt elsősorban a Dunaszerdahelyi járásra gondolunk.

Ebben az évben először jelentkezünk a tejtermelői verseny évközi értékelésével, amelyet az érintettek és a szakemberek egyaránt várhatóan nagy érdeklődéssel várnak.

Az eddigi háromszoros győztes Búslaki Tangazdaságtól – annak ellenére,hogy 1,4 literes növekedést mutattak ki – a nagymegyeri DAN-Slovakia Agrar Rt. vette át a vezetést. A dán tenyésztő a verseny történetében a legnagyobb évközi növekedést mondhatja magáénak, hiszen a 2003-as félévi eredményéhez képest 5,24 literrel növelte a napi egy tehénre jutó tejleadást (1912 liter/tehén/év). Ugyancsak nagy előrelépést tett a tavalyi évhez képest a várkonyi ARVUM MSZ, amely 18,81 literes teljesítménynek köszönhetően az előkelő ötödik helyet foglalja el. A 2003-as év harmadik helyezetje, az MM+J Kft., némi gondokkal küzdve visszacsúszott a hatodik helyre, de az év második felében még van lehetősége a javításra. A Dunaszerdahelyi járás az év első felében tehenenként átlagosan napi 17,23 liter tejet adott el, ez 0,27 literrel több mint a tavaly ilyenkor kimutatott eredmény.

A Galántai járás tenyésztőinek versenyében az első félév nem hozott különösebb meglepetéseket.

Az AGRICOLA Šoporňa több mint egy literes termeléscsökkenése ellenére tartja első helyét, de szorosan a nyomában ott van a nádszegi AGRIMPEX szövetkezet, mely a tavaly elvesztett második helyét szerezte vissza. A legnagyobb termelésnövekedést a vízkeleti FYZOKOL Kft.-nek sikerült elérnie. Az egy évvel ezelőtti eredményéhez képest 2,78 literel növelte egy tehénre eső tejeladását. A járás üzemeinek döntő többsége növelte termelését, nyilván ebben szerepet játszik az a tény is, hogy ez év májusában és júniusában – az előző évekkel ellentétben – nem volt hetekig tartó trópusi meleg. Annál inkább nyomasztja a termelőket a meglehetősen alacsony tejfelvásárlási ár, ami a szomszédos országokhoz (pl. Csehország , Magyarország) viszonyítva mintegy 20 %-al alacsonyabb. Annak reményében, hogy ez belátható időn belül a termelők számára pozitívan változik, az év második felében is sikeres tenyésztői munkát kívánunk a verseny résztvevőinek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?