Hatalmas űrhulladékot talált egy brazil halász Amazónia egy folyójában

Brazíliaváros |

<p>Hatalmas űrhulladékot talált egy brazil halász Amazónia egy folyójában. A fém borítólemez egy európai műhold felbocsátásából származik.</p>

A halász elmondta: Pará állam Salinopolis városa közelében, egy folyóban akadt rá a vízen úszó, óriási fémlapra. A hulladékon az Egyesült Királyság Űrügynökségének (UK Space Agency) logója olvasható - tudósított a BBC hírportálja. Julia Short, az űrügynökség szóvivője megerősítette: a fémlap a szomszédos francia guyanai Kourouban lévő űrközpontból tavaly júliusban fellőtt műhold hordozórakétájáról származik. Európa legnagyobb távközlési szatellitjét, az Alaphasatot bocsátották pályára ekkor.

"A hordozójármű borításából származik a lemez, mely feltehetően az Atlanti-óceánban landolt, majd az áramlatok hátán juthatott be a szárazföld egyik folyójába" - vélte Short. Pará állam hatóságai elmondták: megkérik a brit űrügynökséget, távolítsák el az objektumot. A helyi lapok szerint több mint tíz ember kellett ahhoz, hogy a folyóból kihúzzák az óriás rakétalemezt.

A lakosokat megkérték, azonnal jelentsék, ha betegség tüneteit tapasztalják, ám a mentőcsapat úgy vélte, a roncs nem radioaktív. A szokatlan zsákmány megtalálója, a 73 éves Manuel Alves dos Santos elmondta, a hatóságok először nem hittek neki. Szombat éjszaka bukkant az űrroncsra, de a helyi lakosok szerint az első telefonhívásokra nem válaszolt neki senki. Csak akkor érkezett meg a mentőcsapat, amikor a média is beszámolt a különös felfedezésről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?