Háromgenerációs családi meccs

A dinasztiaalapító Borsos Vilmos az 1950-es és 1960-as években még civilként rúgta a labdát szülőfalujában, a városi rangra emelkedett Dunaharasztin, mint NB II-es focista, később mint edző. Főállásban a szigetszentmiklósi Csepel Autógyárban dolgozott, akárcsak jómagam a hatvanas években, igaz, én a Fényszóró nevű üzemi lapnál. Gyakran benézett hozzánk a szerkesztőségbe, kiértékelni fiú kollégáimmal a fontosabb mérkőzéseket. A foci megszállottja volt, közvetlen, rokonszenves és egyedi humorú ember. A nagyapától két – egy fiú és egy lány – gyermeke közül csak a fia, Borsos Vilmos örökölte a labdarúgás szenvedélyét. Fiatalon már kitűnt a tehetségével az Újpest kapusaként, majd egy drámai sérülésből való felépülése után az edzői pályát választotta, jelenleg a Kispest kapusedzője. 2014 óta NB I-es csapatok kapusedzője és saját egyesületében elnöki teendőket látja el. Idén februárban szerződött a Honvédhoz.

Az almák nem estek távol a fájuktól

A most 53 éves Borsos Vilmos az utánpótlásról is gondoskodott. Három gyereke mind az élsportot választotta, és már nemcsak Szigetszentmiklóson, hanem országszerte ismert reménységei a labdajátékoknak. Négyen együtt várnak minket a miklósi Sport utcában, a szemerkélő esőben a sportpályán állva, két lasztival dekázgatva.

A 28 éves Balázs hatéves kora óta focizik, de amikor rájött, hogy nem biztos, hogy ez az útja, egyből váltott: mivel a sporttudomány foglalkoztatta, humánkineziológus szakembernek tanult. Elvégezte a Testnevelési Egyetemet, április végén adta le a szakdolgozatát mesterkurzuson, amellyel a humánkineziológus szakmához szükséges legmagasabb képesítést szerzi meg.

A 27 éves Lili szép és kedves, csupa mosoly. Ő a család napsugara, a röplabda csodasztárja. Különböző élvonalbeli csapatok tagjaként begyűjtött egy csomó magyar bajnoki címet, sikerlistáján szerepel a Vasas Óbuda röplabdacsapatával elért Magyar Kupa-győzelme is. Habár sokáig a Jászberényi Röplabda Klub játékosa volt, idén már az MTK röplabdacsapatában játszott. Sportteljesítménye mellett ő is elvégezte a Testnevelési Egyetemet, egészségfejlesztés és rekreációszervezés szakon, ugyanis a sportkarrier lezárása után a felkészítés mentális – lelki – oldalával is szeretne foglalkozni.

A három gyermek közül a legfiatalabb, a 20 éves Vilmos a magyar foci egyik nagy reménysége. (Édesapja mellett nagyapja és dédapja is ezt a nevet viselte.) „Beleszülettem a sportba” – mondja nevetve, és az állítás testvéreire és édesapjára is igaz. „Apámmal mindig is jó volt a kapcsolatunk, 14 évesen álltam be a kapuba, így indult el a karrierem” – teszi hozzá. Tizenhét évesen már ő lett a szigetszentmiklósi labdarúgócsapat kapusa, majd a magyar U17-es fociválogatott keretének tagjaként kezdte élsportolói szereplését. 2017-től a magyar labdarúgás élvonalába tartozó Videoton FC igazolt kapusa, 18 évesen sikerült bejutnia a hazai NB II-be, jelenleg a Paksi FC szerződtetett játékosa.

A szakértők szerint hamarosan bemutatkozhat az NB I-ben is. Legutóbb az U21-es – a fiatalok csapatának – színeiben képviselte Magyarországot, miközben ugyanazon a szakon képezi magát a Testnevelési Egyetemen, mint a testvérei.

Jöhet a negyedik generáció!

Miután befejezzük a szakmai „felmérést”, átmegyünk az egyik edzői irodába, és áttérünk a magánéleti tervekre. Vajon belefér-e a sportkarrier építésébe a családalapítás? Mindenki Balázsra néz: neki június 5-én volt az esküvője Nagykőrösön. Újdonsült hitvese, a rendezvényszervező Bernadett is kipróbálta magát több sportágban, a fitnesz állt hozzá a legközelebb. Balázsnak most a családalapítás a legfontosabb, és mint elszántan mondja, később szeretne kimenni külföldre, tanulmányozni a sérült sportolók rehabilitációjának legújabb módszereit.

Lili öt éven belül szeretne babát. Mostani kapcsolatáról még nem sokat árul el, persze, kizárólag babonából, de reméli, hogy sikerült megtalálnia az igazit. Ahogy elnézem, ebben biztos vagyok. Kisöccsének, Vilinek, aki tavaly zárt le egy hároméves kapcsolatot, ugyancsak sikerült megtalálnia a párját. Kedvesétől sem áll messze a sport: csak most érettségizett, de szeret show-táncolni. Hát az meg micsoda? – kérdezek rá értetlenül.

„Tulajdonképpen gyűjtőfogalom, leginkább a ritmikus gimnasztikához áll közel” – válaszol huncutul nevetve Vili. Gyereket tíz éven belül tervez, előbb még kipróbálná magát az NB I-ben vagy egy jó európai csapatban.

Tetszik, ahogy a családfőt szólítják: „Édesapukám!” Tisztelettudó szeretet van ebben a megszólításban, és szavak nélkül is tudni, nagyon büszkék rá. Na de ki tartja össze a családot? „Édesanya” – mondják egyszerre. Fodor Andrea eredeti szakmája fogtechnikus, de szintén sportolt, méghozzá röplabdázott, amíg nem jöttek egymás után a gyerekek.

„Nálunk anya a fő összetartó erő” – mondja Lili. „Miután egymás meccseire sem tudunk mindig kijárni, ő az a kis tyúkanyó, aki összeterelgeti a csibéit. Nyáron együtt megyünk nyaralni Horvátországba, egyre többen, mert mindenki hozza a párját is. Ami a sporton kívül összefogja a családot, az a közös kirándulás, a szakácskodás, olykor a szurkolás a meccseken. Na, meg a közös társas. Mindannyian temperamentumos emberek vagyunk, ezért az ilyen táblajátékok nagyon viccesek, mert mindenki bekiabálja a megoldásokat.”

Felváltva dicsérik édesanyjuk főztjét, aki igyekszik mindenkinek a kedvében járni, ami elég nehéz. Lili kedvence a tojásos nokedli, ecetes, cukros uborkasalátával. Vili a harcsapaprikást kedveli, túrós csuszával, Balázs inkább a mediterrán konyhát csípi. Kedvence a spanyol paella, de nem veti meg az olyan klasszikus magyaros ételeket sem, mint amilyen a hortobágyi húsos palacsinta.

„Azt úgy szeretem, ahogy a nagymamám csinálja, vagy ahogy az anyukám” – teszi hozzá. Persze, nyáron, a miklósi kertben bográcsban főznek lecsót, halpaprikást, és sokszor grilleznek. Ilyenkor a papa a főszakács, aki érettségi után szakács-cukrász képesítést is szerzett.

„Nekem már nincsenek különösebb terveim” – zárja kissé rezignáltan a beszélgetést a családfő. „Sportolóként, edzőként elértem sok mindent, ezen a területen többre nem vágyom, mint ahol jelenleg vagyok. Szeretnék még sokáig a párommal élni, segíteni a gyerekeimnek, és persze várom a kisunokák érkezését. Velük megyek majd kézen fogva meghallgatni Balázs előadásait, megnézni Vili és talán Lili meccseit. Az elmúlt ötvenháromból negyvenötöt a sportnak szenteltem, ezért lassan már szeretnék békés, nyugodt életet élő nagypapa lenni.”

Hogy a leendő unoka is focista lesz-e, naiv kérdés, de azért felteszem.

„Mi más lehetne ebben a családban?!” – vágják rá kórusban.