A világ legdrágább védőmaszkján dolgozik egy izraeli ékszergyártó cég, amely egy kínai üzletember megrendelésére készíti az 1,5 millió dollárt érő látványos „kiegészítőt”.
GALÉRIA: Így készül a világ legdrágább szájmaszkja
Isaac Levy ékszertervező szerint a 18 karátos fehérarany maszkot 3600 fehér és fekete gyémánt fogja díszíteni, valamint a megrendelő kérésére a leghatékonyabb szűrővel látják el.
A jeruzsálemi Yvel cég tulajdonosa hozzátette, hogy az Egyesült Államokban élő kínai üzletembernek két további megkötése volt a maszkkal kapcsolatban: az egyik, hogy legyen kész az év végére, a másik, hogy ez legyen a világ legdrágább maszkja. Az ékszerész szerint az utóbbi teljesítése volt a legegyszerűbb feladat.
A másfél millió dollárt érő maszk valószínűleg nagy feltűnést fog kelteni, ugyanakkor súlyából adódóan – 270 grammos lesz, vagyis csaknem százszor nehezebb egy hagyományos változatnál –, nem lesz praktikus viselet.
Egy ilyen hivalkodó kiegészítő persze sokakat fel is bosszanthat, hiszen a koronavírus-járvány miatt világszerte milliók maradtak munka nélkül vagy kerültek nehéz anyagi helyzetbe.
Levy elmondta, hogy bár ő maga nem hordaná a díszes maszkot, hálás a lehetőségért, hogy elkészíthetik.
„Örülök, hogy ez a maszk elég munkát ad az alkalmazottjainknak ahhoz, hogy dolgozhassanak egy ilyen kihívásokkal teli időszakban” – jegyezte meg az ékszerész.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.