Gagarin jutalma a világ első űrrepüléséért

Moszkva |

<p>Oroszországban kedden tartották az űrhajózás napját annak emlékére, hogy Jurij Gagarin, az első ember a világűrben, a Vosztok-1 űrhajóval indult 1961. április 12-én, Bajkonurból, és alig 108 perc múlva tért vissza a Földre, s ezzel az űrkutatás terén a Szovjetunió jóval megelőzte az Egyesült Államokat.</p>

Ebből az alkalomból a Moszkovszkij Komszomolec című lap munkatársa tanulmányozta A szovjet űrkezdeményezés az 1946-1964 közötti állami dokumentumokban című, újonnan megjelent kötetet, amely számos olyan dokumentumot is tartalmaz, amelynek titkosítását a közelmúltban oldották fel.
Figyelemreméltó például egy telefonbeszélgetés Nyikita Hruscsov pártfőtitkár és German Tyitov űrhajós között az utóbbi visszaérkezése után, 1961. augusztus 7-én. Hruscsov egyebek között a következőket mondta: "Ön hősies tettet vitt véghez. Ez volt az emberiség álma, amelyet nemrég megvalósíthatatlannak hittek. De ön, szovjet ember és kommunista megtette ezt. Ön most már nem párttagjelölt, a jelöltség ideje lejárt, mert az űrben tett útjának minden perce éveket számít. Megmutatta, hogy valóban kommunista, és magasra tudja tartani Lenin zászlaját". Tyitov megköszönte a mondottakat és kijelentette: "Igyekezni fogok megfelelni a párt bizalmának".
A dokumentumokból arra is fény derül, mivel jutalmazták meg Gagarint. Eszerint a Szovjetunió Minisztertanácsa először 1961. április 13-án arról döntött, hogy 15 ezer rubel pénzjutalomban részesíti az űrhajóst. Akkoriban az átlagos fizetés havi mintegy 100 rubel körül lehetett.
Április 18-án azonban a testület újabb határozatban rögzítette a Gagarinnak szánt ajándékok listáját. Nevezetesen: a kormány nevében megajándékozták egy Volga személyautóval és egy házzal. A védelmi minisztériumot kötelezték, hogy az első űrhajósnak szolgálati helyén bocsásson rendelkezésére egy négyszobás lakást komplett bútorzattal, egy Rubin televízióval, Ljuksz típusú magnetofonos rádióval, mosógéppel, hűtőszekrénnyel, porszívóval, futószőnyegekkel, pianínóval, hat garnitúra ágyneművel és két paplannal.
A minisztertanács ugyancsak a védelmi minisztériumot kötelezte arra, hogy Gagarin szüleinek előre gyártott elemekből készült, háromszobás házat építsen, és lássa el bútorral és televízióval.
Gagarin két fivére és egy lánytestvére egyenként 1000-1000 rubelt kapott a kormánytól.
Túl ezen a kormány fel is öltöztette a Gagarin-család minden tagját, lévén szó olyan időszakról, amikor az ellátás nem volt valami fényes a Szovjetunióban. Gagarin kapott átmeneti kabátot, nyári kabátot és esőkabátot, egy sötét és egy világos színű öltönyt, egy-egy pár fekete és világos színű cipőt, 6 fehér inget, két sapkát, 6 pár zoknit, 6 pár fehér selyem alsóneműt, 6 alsót és atlétát, 12 zsebkendőt, 6 nyakkendőt, egy pár kesztyűt, egy-egy garnitúra hétköznapi és ünnepi egyenruhát és két bőröndöt.
Az első űrhajós feleségének a szovjet kormány ugyancsak három kabátot, három ruhát, egy fekete kosztümöt, meg nem határozott számú kalapot, hat kombinét, hat pár harisnyát, két pár cipőt, két retikült, két pár kesztyűt, egy-egy selyem és gyapjú kendőt, két blúzt és egy gyapjú kötött kabátot szánt.
A gyerekeket szintén felöltöztették tetőtől talpig, s ők ezenkívül gyerekágyat, illetve gyerekkocsit, továbbá játékszereket kaptak, és Gagarin Szmolenszk mellett élő szüleinek is biztosítottak ruházatot, korukhoz és lakhelyükhöz illően kissé eltérőt a Gagarin házaspárétól.
A dokumentumok között megtalálható az a levél is, amelyben a szülők hálás köszönetet rebegtek Hruscsovnak a figyelemért és gondoskodásért. Hangsúlyozták, hogy tudják: a párt, a kormány és személyesen a főtitkár gondoskodása és nevelése nélkül fiuk nem tudott volna ilyen hőstettet véghezvinni, s meghívták Hruscsovot, látogassa meg szerény hajlékukat. Hogy a főtitkár ezt valaha megtette-e, arról nem szól a fáma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?