Januárban útnak indult a Blues Carousel, a múlt héten a komáromi Rév pub adott otthont a Canned Heat Revival Band zenekar fellépésének, e héten, pénteken pedig a párkányi V2 pubban zenélnek ugyanők.
Felpörög a Blues-körhinta
Januárban útnak indult a Blues Carousel, a múlt héten a komáromi Rév pub adott otthont a Canned Heat Revival Band zenekar fellépésének, e héten, pénteken pedig a párkányi V2 pubban zenélnek ugyanők. Közben a „körhinta” második fordulója is útnak indul, jelesen a Bonzo and the Resonators nevű blues formációval, akik szombat este az érsekújvári Country City Pub vendégei lesznek. A zenekar fellépése után közös zenélés, amolyan jam session is lesz, ahol fellép még a Second Band nevű nagyszombati formáció is. A belépés továbbra is ingyenes minden Blues Carousel (BC) akcióra.
Bár többen is vannak, akik kis hazánkban temetik a tradicionális bluest, mondván, hogy teljesen háttérbe szorítja azt a gépzene és a gagyi, ám aki veszi a fáradságot, és ellátogat egy-egy BC rendezvényre, meglepődve tapasztalhatja, milyen sokan vannak, akik még kíváncsiak az élő zenére. (kis)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.