<p><span style="font-size: 12.222222328186px;">"Felébresztették" szombaton az eddig alvó üzemmódban haladó New Horizons amerikai űrszondát, amely a Plútó felé tart.</span></p>
"Felébresztették" a New Horizons amerikai űrszondát
Az űreszköz mostanra 4,8 milliárd kilométerre távolodott el a Földtől. Kilencévesre tervezett útján - a tervek szerint - 2015. július 14-én találklozik a Plútóval. A NASA 2006. január 19-én indította útnak az alig féltonnás New Horizons űrszondát, amely elsőként vizsgálhatja meg a fagyott nitrogénnel borított Plútót és annak négy holdját, de vizsgálja majd a Neptunusz pályáján kívül található, kisméretű jeges égitestekkel benépesített Kuiper-öv néhány objektumát is.
A szakértők abban bíznak, hogy az űrszonda által gyűjtött adatok fontos tényeket szolgáltatnak a 4,6 milliárd éve keletkezett Naprendszerről és későbbi fejlődéséről. A csillagászok számára a Plútó az egyik legnagyobb méretű égitest a Kuiper-övben. Nyolcvannégy éve fedezte fel Clyde Tombaugh amerikai csillagász. Sokáig a Naprendszer kilencedik bolygójának tekintették, mígnem 2006-ban törpebolygónak minősítették. Bolygó besorolását azért vesztette el, mert a Kuiper-övben több olyan égitestet is felfedeztek, amely nagyobb nála. A Plútó átmérője háromezer kilométer, míg a Holdé három és félezer.
Az amerikai tudósok a program kezdetétől fogva azt mondták, hogy a New Horizons, amelyet számos tudományos berendezéssel szereltek fel, nemcsak a Plútóról gyűjt majd információkat, de a törpebolygó eddig feltáratlan környezetéről is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.