Elhunyt A klinika és az Álomhajó című sorozatok atyja

Berlin |

<p>Élete 82. évében elhunyt Wolfgang Rademann producer, A klinika és az Álomhajó című nagysikerű tv-sorozatok atyja.</p>

A ZDF televízió közlése szerint Rademann vasárnap hunyt el Berlinben. 

Az orvosok, valamint a tengerjáró hajók életébe bepillantást nyújtó romantikus sorozatok mellett vígjátékokat is készített többek között Harald Juhnke és Günter Pfitzmann főszereplésével. 

A televíziós producer olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Peter Alexander, Lilli Palmer, Caterina Valente, Klausjürgen Wussow, Peter Weck, Gaby Dohm és Grit Boettcher.

"Wolfgang Rademann ismerte és szerette közönségét, csalhatatlan érzéke volt az új szórakoztató show-khoz és televíziós sorozatokhoz. Hatalmas szórakoztatót gyászolunk" - mondta Thomas Bellut, a ZDF intendánsa.

Életművéért Rademannt novemberben "a német média Oscar-díjának" is nevezett Bambi-díjjal tüntették ki. Mivel betegsége miatt nem tudott megjelenni a gálán, a díjat élettársa, Ruth Maria Kubitschek vette át helyette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?