Éhes tolvajok lopják az állatokat egy venezuelai állatkertből

Maracaibo |

<p>A venezuelai hatóságok nyomozást indítottak, miután tolvajok állatokat loptak a nyugati fekvésű Zulia állam állatkertjéből, hogy megegyék őket - közölte szerdán a dél-amerikai állam rendőrségének egyik tisztségviselője.</p>

A Reuters hírügynökség a történteket az éhezés újabb jeleként kommentálta a dél-amerikai országban, amely súlyos élelmiszerhiánnyal küszködik.

Luis Morales, Zulia állam rendőrségének szóvivője elmondta: a tolvajok a vaddisznókhoz hasonló két örvös pekarit vittek magukkal a hétvégén a kolumbiai határ közelében fekvő Maracaibo városának állatkertjéből.

"Feltételezéseink szerint azért vitték el (a pekarikat), hogy megegyék őket" - tette hozzá az illetékes.

Az állatkertet vezető, Leonardo Nunez ugyanakkor más véleményen volt. Szerinte "drogkereskedők" szervezték meg a lopásokat, hogy eladhassák az állatokat. Eddig tíz faj képviselői tűntek el az állatkertből, köztük egy bivaly is, amelynek maradványait feldarabolva találták meg.

"Mindent elvisznek innen! De nem azért lopják az állatokat, hogy megegyék őket" - hangoztatta Nunez.

Mauricio Castillo, az állatkert volt vezetője elmondta, hogy a tolvajok a szintén disznókhoz hasonló tapírokat is elvittek, amelyek védett állatoknak minősülnek.

A venezuelai szocialista gazdasági modell összeomlása krónikus élelmiszerhiányhoz és sokak alultápláltságához vezetett a dél-amerikai országban.

Nicolás Maduro elnök az élelmiszerhiány mögött az őt elmozdítani akaró ellenzéki tüntetők, illetve az országa ellen "gazdasági háborút" folytató, amerikai támogatást élvező ellenségei ténykedését látja.

A súlyos politikai és gazdasági válsággal küzdő Venezuela állatkertjeinek nincs elegendő élelme, csak tavaly mintegy 50 állat pusztult éhen a caracasi állatkertekben - számolt be minderről egy névtelenül nyilatkozó szakszervezeti vezető. A kormány viszont tagadja mindezt, és azt állítja, "családként" bánnak az állatokkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?