Egyre több a túlsúlyos turista, kevesebb utast szállíthatnak a velencei gondolások

gondola

A korábbinál kevesebb utast szállíthatnak egyszerre a velencei gondolások az ágazatra vonatkozó új szabályozás alapján.

A szigorítást azzal indokolják, hogy egyre több a túlsúlyos turista, ami megnehezíti a karcsú csónakok irányítását, ráadásul a motoros hajók is mind nagyobb hullámokat vernek a lagúnákban.

A július elején elfogadott új szabályzat szerint az eddigi hat helyett csak öt utas szállhat fel egyszerre egy hagyományos gondolára, de kevesebb – 14 helyett 12 – utast vehetnek fel a nagyobb, a Canal Grandén az átkelést biztosító önkormányzati gondolák is.

A velencei gondolások szövetségének volt elnöke, Roberto Luppi szerint az intézkedés nem a gondolások hasznának növelését, kizárólag a turisták biztonságát szolgálja. Mindamellett egy óra gondolázás jelenleg 160 euróba kerül, és minél kevesebben szállhatnak fel egy hajóra, annál több gondolásnak jut munka.

A szövetség és az önkormányzat között létrejött új paktum további kedvezményeket is biztosít az ősi velencei mesterség művelőinek: az eddigi 433-ról 440-re növelik a gondolásoknak maximálisan kiadható engedélyek számát, és eltörlik az elméleti vizsgát azok számára, akik igazolni tudják, hogy legalább négy év szakmai gyakorlattal rendelkeznek a családi vállalkozásnál.

A gondolázás hagyományosan apáról fiúra szálló szakma Velencében. Az elmélet vizsga eltörlésével a feltörekvő fiatal hajósok 150 óra elméleti leckét spórolhatnak meg.

Az elméleti vizsga eltörlése bírálatokat váltott ki, mert sokak szerint a gondolások szövetsége ezzel csak még jobban körülbástyázza magát, kirekesztve a jól fizető szakmából a kívülállókat. A gondolaengedélyek kiadásáról maga a szövetség dönt.

A velencei gondolások olyanok, mint a muránói üvegek: vagy itt születtek, vagy hamisak. A gondolásokra vonatkozó új előírások nem a kiváltságaik, hanem a város kultúrájának és hagyományának védelmét szolgálják – jelentette ki a gondolások szövetségének jelenlegi elnöke, Andrea Balbi.

A kedvezményekért cserébe a gondolások vállalták, hogy pontosan betartják a jellegzetes formaruhára vonatkozó aprólékos szabályozást, farmernadrág vagy edzőcipő viselése szigorúan tilos.

A gondolák kiszorítottak minden más hajótípust Velencében a középkorban. Egyes adatok szerint a velencei köztársaság fénykorában körülbelül 10 ezer gondola működött a lagúnák városában. A hajók nagyságát és sajátos formáját a 18. század óta törvény szabja meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?