Egy hónappal a dráma után

A Szabadság-szobor továbbra is zárva van, a kikötőben a parti őrség gépfegyveres rohamcsónakjai járőröznek: egy hónappal a Világkereskedelmi Központ drámája után a New York-iak olyan városban ébrednek, amely örökre megváltozott.

Manhattan déli része hatalmas épületszanálási munkahelyre emlékeztetČTK/APNoha a lerombolt, hatalmas épületszanálási munkahelyre emlékeztető negyed környékén ma már normalizálódik az élet, a tornyok roncsainak szörnyű halmaza alól továbbra is kilométerekre kiáradó füst Manhattan déli részeinek lakóit arra emlékezteti, hogy a seb még nyitott – írja helyzetképében az AFP. Legalább egy évre lesz szükség behegesztéséhez. A remény, hogy a 4815 eltűnt személy földi maradványait felleljék, napról napra csökken, bár több száz mentő dolgozik éjjel-nappal e célért. Eddig csak 417 holttestet találtak meg és 366-ot azonosítottak. A kiásott emberi maradványokat rendőrök vizsgálják abban a reményben, hogy tetoválásra vagy más azonosítási jelekre találnak addig is, ameddig a DNS-vizsgálatok tömegesebb alkalmazása segít.

Egymást követik a temetések – emlékszertartások, ahol nincsenek holttestek –, különösen a hétvégeken. A tűzoltók, akik 343 kollégájukat vesztették el, egyikről a másikra rohannak, lesújtva a fájdalomtól.

Sok ezer család kért halotti bizonyítványt, és fogott hozzá a gyásszal járó teendőkhöz. Egyesek továbbra is reménykedni szeretnének a csodában, hátha ráakadnak egy emlékezetvesztésben szenvedő sebesült rokonra valahol egy kórházi ágyon. Azok, akik senkit nem vesztettek el a hihetetlen katasztrófában, most tanulják a feldúlt hétköznapok új szabályait: ellenőrzések és fémdetektorok számos hivatali épületben, nemzeti gárdisták a pályaudvarokon és a repülőtereken, gépjárművek átkutatása a hidak és az alagutak bejáratánál, betontömbök és őrök a neuralgikus pontok és a lehetséges célpontok közelében. A 41 ezer New York-i rendőrhöz 4500 terepruhás nemzeti gárdista csatlakozott. Rudolph Giuliani polgármester közölte, hogy a város lakóinak meg kell tanulniuk együtt élni ezekkel a kényszerű intézkedésekkel, amelyek hónapokig, vagy akár évekig is érvényben lesznek.

„Ami engem illet, megnyugtat a rendőrök és katonák látványa” – mondja New York központi pályaudvarának előcsarnokában a 47 éves Judith Jenkins, aki nap mint nap a város északi külvárosából teszi meg ide az utat. „Ha még több lenne, annak még jobban örülnék”.

Egy vegyi támadástól tartva számos New York-i inkább autóbusszal, taxival vagy gyalog közlekedik, mint metróval.

A gazdasági tevékenység újra feléledt, azonban a város déli részében annyira hátráltatják a különböző korlátozások, hogy az American Express társaság egész újságoldalas hirdetésekben szólítja fel a New York-i lakosokat, hogy más negyedekbe menjenek bevásárolni.

Alan Hevesi, a város pénzügyi ellenőre a károkat összesítve gigantikus végösszeget hozott ki: 90 és 105 milliárd dollár között mozog szerinte a teljes számla. Bár még nincs terv arra, mi kerüljön a lerombolt ikertornyok helyébe, pótlásának költségét 6,7 milliárd dollárra teszi. A megrongálódott szomszédos épületek helyreállítása 12 milliárd dollárba kerülhet, az összeomlott metróalagutak rendbehozatala 3 milliárd dollárba, a valószínűtlen porfelhő által elborított negyed egészének megtisztítása 6 milliárd dollárba.

Az emberi veszteség közvetlen anyagi vetületét 11 milliárd dollárra becsülte: fejenként évi 100 ezer dollár kiesett jövedelemmel számolt átlag 20 éves időtartamra.

New York azonban lassan-lassan újra megtanul nevetni, vitatkozni és gúnyolódni is – zárja valamivel biztatóbb hangnemben riportját az AFP. A drámát követő hetek konszenzusa tűnőben van, a helyi politikusok, akik Giuliani polgármester januárban megüresedő székére pályáznak, ismét „hazugnak” nevezik egymást.

A hét elején Jerry Seinfeld komikus, a New York-iak kedvence a Carnegie Hallban rendezett műsort: „annak bizonyítására, hogy újra itt vagyunk, túléltük”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?