Eddig nyolc drogdíler bukott le a Szigeten

Budapest |

<p>Eddig nyolc kábítószer-terjesztőt fogtak el a Szigeten, a fesztiválon péntekig 130 bűncselekmény történt - mondta Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya pénteken. Draskovics Tibor szakminiszter szerint megnyugtató a biztonsági helyzet a rendezvényen, ahol brit fesztiválrendőrök is vigyázzák a rendet. Eddig 130 bűncselekmény történt, nagyon komoly azonban nem volt. A legtöbb esetben sátrakat fosztottak ki.</p>

Eddig nyolc kábítószer-terjesztőt fogtak el a rendőrök - mondta Tóth Gábor a Szigeten. A fesztivál környékén is a tavalyinál kevesebb bűncselekmény történt eddig: három autót loptak el és kettőt törtek fel. Tavaly ennek többszöröse volt - tette hozzá Budapest rendőrfőkapitánya.

Draskovics Tibor rendészeti miniszter szigeti látogatásán elmondta: az eddigi tapasztalatok nagyon kedvezőek, a biztonsági helyzet megnyugtató. Profi biztonsági cég és tapasztalt rendőrcsapat vigyáz a rendre - tette hozzá. A résztvevők nagy számához és a körülményekhez képest csekély súlyú jogsértések - és azok sem túl nagy számban - fordulnak elő. Sajnos kábítószer-fogyasztásra is vannak jelek, ez nem jó, de adott körülmények között természetesnek kell venni - mondta a szakminiszter.

Naponta 120 rendőr teljesít szolgálatot a Szigeten. Az egyenruhás rendőrök mellett több mint ötven civil ruhás nyomozó is jelen van. Egyebek mellett brit, francia, holland rendőrök is dolgoznak a fesztiválon, de érkeztek a környező országokból is.

A britek két "fesztiválrendőrt" delegáltak a Szigetre: az egyenruhások az angliai Glastonbury fesztiválon is rendszeresen szolgálatot teljesítenek. Az angol rendőröket Greg Dorey brit nagykövet is meglátogatta pénteken. A diplomata szerint rendőreik a Glastonbury fesztiválon szerzett tapasztalataikat is meg tudják osztani többi kollégájukkal Budapesten. A brit rendőrök elmondása szerint nagyon kedvelik őket a szigetlakók, sokan szeretnének például fényképezkedni velük. Eddig mindössze 2-3 kisebb jelentőségű esetben kértek tőlük brit fesztiválozók segítséget a Szigeten. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?