Deutsch nem tud ellenálni a női szépségnek

Budapest |

<p>Deutsch Tamás: a női szépségnek de nem nagyon tudok ellenállni!<br />Magánéletéről, válásáról és házasságon kívül született gyermekéről is beszélt Deutsch Tamás vezető fideszes politikus a Playboy című férfimagazin szeptemberi számában megjelent interjújában, amelyben azt hangsúlyozta, hogy nem tud ellenállni a női szépségnek.</p>

A Fidesz elnökének jelenlegi kabinetfőnöke elmondta, hogy első házasságából, amely 14 évig tartott, három gyermeke van, s eközben házasságán kívül még egy fia született. Beszélt arról is, hogy újabb házassága öt év elteltével válságba jutott, most válófélben van második feleségétől.
"Lehet, hogy ez hibám, lehet, hogy bizonyos értelemben erény is, de kétségtelen, hogy a női szépségnek, egy női szív meghódításának úgy 16 éves korom óta kisebb-nagyobb megszakításokkal, de nem nagyon tudok ellenállni" - mondta a politikus, hozzátéve azt, hogy hódításait soha nem verte nagydobra, még legközelebbi barátai is nagyon keveset tudhattak az ilyen ügyeiről. Házasságán kívüli fia születésekor ifjúsági és sportminiszter volt Deutsch Tamás. Keller László, az akkor ellenzékben lévő szocialista párt képviselője akkor egy sajtótájékoztatón szóvá tette, hogy Deutsch Tamásnak nem kell elszámolnia vagyonával és több célzást tett arra, hogy a miniszter házasságon kívüli gyermeke "egy palotában lakik".
Deutsch Tamás a személyes támadásra reagálva úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a szocialista képviselő botránypolitizálást folytat, és kellene lennie egy olyan mércének, hogy a rosszindulatú piszkálódás kapcsán saját ellenzéki képviselőtársai szóljanak rá a képviselőre. "Azt gondolom, illene, hogy a normális hétköznapi erkölcsnek a minimuma jelen legyen a magyar politikában" - hangsúlyozta 2000-ben Deutsch Tamás. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?