Csodahíd a Tarn völgye fölött

A mély völgy két szélét összekötő, csaknem két és fél kilométer hosszú Viaduc de Millau – amelyet 2001 októbere óta épít 500 ember – a modern technika egyik csodája lesz. A híd magasban épülő pályája az elmúlt napokban ért össze.

Örülhetnek a környezet épségéért aggódók, hiszen eddig Franciaország egyik legforgalmasabb, észak-dél irányú, 75-ös jelű autópályáját megszakítva bő 30 kilométeren keresztül kellett sima országúton vonszolódniuk az autósoknak a Tarn mély völgyében, nemritkán 50 kilométeres dugókban, olykor három-négy órán át pöfögtetve a motorjaikat. Ezalatt rengeteg üzemanyag fogy feleslegesen, nem beszélve arról, hogy a sok alapjárati kibocsátás jócskán szennyezi a környezetet. Igaz, a környezetvédők most éppen azon morgolódnak, hogy az egyszerű autópálya-összekötés helyett épülő híd nagyzási hóbort terméke lesz, akárcsak a fáraók piramisai.

De a karaván halad, a híd elkészül... A valóban nagy, sőt óriási mű tervezője világhíresség, a brit Lord Norman Foster (egyebek között az ő nevéhez fűződik a tengerbe nyúló hongkongi repülőtér terve is). Az építést a francia Eiffage csoport végzi, amelynek alapítója maga Gustave Eiffel volt 1889-ben. A kivitelező cég egyébként nem csak a műszaki munkálatokban merész, hanem abban is, hogy saját maga finanszírozza a mintegy 400 millió költségeket. Ennek fejében a megrendelő államtól 75 évre megkapja az autópálya-díj beszedésének jogát, ami igen vonzó bevételnek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy a számítások szerint naponta mintegy tízezer jármű halad majd át a hídon, és évszaktól függően a személyautóknak 4,6, illetve 6,4 eurót, a teherautóknak 19 eurót kell leszurkolniuk. De az állam sem jár rosszul, mert a híd tervezett élettartama a 120 évet is elérheti.

Műszakilag bámulatos szerkezet épül. Már áll a hét óriási, 85 ezer tonna betonból épített pillér. Ilyen magassághoz megfelelő stabilitás is kell. A legmagasabb pillér 200 négyzetméteres alapon áll, és 16 méter mélyen hatol be a sziklás talajba. Maga a hídszerkezet 16 ezer tonna acélt emészt föl, és még így is csupán tizede egy ugyanekkora betonkonstrukció súlyának. Rendkívül izgalmas a hídpálya építése. A pályaelemeket jó messziről, körülbelül ezer kilométerről, Elzászból szállítják ide. Itt működik ugyanis az a cég, amely különleges robotjával össze tudja hegeszteni ezeket az elemeket. A 32 méter széles hídpálya már összehegesztett elemeit óriási teljesítményű hidraulikus présekkel milliméterről milliméterre, maximálisan óránkénti tíz méteres sebességgel tolják előre. A biztonságos elhelyezést a pilléreken lévő, később eltávolítandó bakok segítik.

Hidakat építettek már az ókorban is. Ami azonban a franciák óriási viaduktját különlegessé teszi, nem csupán a szédítő áthidalási magasság, hanem az is, ahogyan a tervezésbe-építésbe beleépül a XXI. századi, modern elektronika. A kiterjedt méréstechnika, a speciális érzékelők hada, a feldolgozó számítástechnika, a hálózatok és az űrhajózással összekapcsolt telekommunikáció egyaránt segít az építésében és a biztonságos üzemelésében. Az építés során a hídelemek összeillesztésének folyamatát műholdas GPS navigációs rendszerrel ellenőrzik. A pillérek külső felületébe mérő reflektorprizmákat építenek be. Lézeres mérőberendezésekkel, tized-milliméteres pontossággal lehet észlelni az ezektől érkező elmozdulási értékeket. Detektorok érzékelik a beton hőmérséklet-változásait, szenzorokkal foghatók a szerkezeti anyagok változásai. A legfontosabb adatokról másodpercenként százszor vesznek mintát, és ezeket helyi hálózaton keresztül továbbítják a központi számítógéphez.

Egy ilyen hatalmas kötélhídnál rendkívüli fontos, hogyan áll ellen a szélnek. Egyaránt lényeges a szelek sebességének és a mély völgyek fölött oly gyakori kavargásoknak a szerepe. Természetesen ezeket a hatásokat már a tervezéskor megvizsgálták egy 1:3000 léptékű modellen. A modern elektronika mindenesetre itt is színre lép. Egyebek között ez is segít, hogy a csodálatos építmény valóban 120 évig is eléljen.