FOTÓK: Ebbe a tátrai vadászkastélyba jártak üdülni az ismert politikusok!

d

Javorina (Tatranská Javorina) áll a Hohenlohe-vadászkastély kastély, amely ma az elnöki hivatalhoz tartozik. A múltban azonban politikusok közkedvelt úti célja volt, és a legtöbbször szórakozni mentek oda…

A fényűző kastélyban egykor az első szlovák állam ellentmondásos elnöke, Jozef Tiso, a csehszlovák kormány kommunista elnöke, Viliam Široký, Ludvík Svoboda elnök és Alexander Dubček is megszállt.

A szlovák elnökök közül a természetet és a vadászatot kedvelő Ivan Gašparovič használta a leggyakrabban – tájékoztat a Šarm hetilap. Nagy változást hozott azonban Andrej Kiska elnök, aki nem sokkal megválasztása után megnyitotta a kastélyt a nagyközönség előtt, így 2015 decembere óta bárki megnézheti. „Mindig is helytelennek tartottam, hogy egy ilyen turisztikai kincset bezárjanak, hogy az emberek ne férhessenek hozzá” – mondta Kiska a megnyitó alkalmával, hozzátéve, hogy szerinte ez a lépés hozzájárult a Magas-Tátra turizmusának fellendítéséhez.

Fotók a kastélyról a galériában!

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?