Boszorkányűző pap áldja meg Sarah Palint egy YouTube-videón

<p>A YouTube videomegosztó portálon megjelent egy felvétel csütörtökön, amely Sarah Palint, a republikánusok alelnökjelöltjét mutatja, amint egy kenyai pap megáldja őt és "a boszorkányság minden formájának" legyőzéséért imádkozik egy pünkösdista istentiszteleten.</p>

A felvétel egy wasillai pünkösdista templomban készült 2005 októberében, két nappal azelőtt, hogy Palin bejelentette: indulni akar az alaszkai kormányzói tisztségért, amelyet a következő évben el is nyert. A két és fél perces videón Palin nem szólal meg, végig lehajtott fejjel áll a gyülekezet két tagja között, két tenyerét felfelé fordítva.

Thomas Muthee kenyai püspök a kétperces rituálé alatt Palin mögött áll, és a "boszorkányság minden formájának" legyőzéséért fohászkodik Istenhez. A felvételen a pap arra kéri Istent, hogy "juttasson (Palinnek) pénzt a kampányára" és "használja fel őt a nemzet jó útra térítésére".

A republikánus elnökjelölt, John McCain kampánystábja nem akart reagálni a videóra. Nem ez az első felvétel, amely Palin mély vallásosságára utal. Korábban egy másik videón Palin arról beszélt egy gyülekezet előtt, hogy az amerikai hadsereg Istentől kapott missziót teljesít Irakban. Sarah Palint születése után római katolikusként keresztelték meg, de négyéves korában szülei egy pünkösdista egyházhoz csatlakoztak, amelynek ő maga 38 éves koráig tagja volt. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?