Beperelte korábbi cégét Harvey Weinstein

Beperelte korábbi cégét Harvey Weinstein
New York |

<p>Beperelte egykori cégét, a Weinstein produkciós vállalatot (TWC) Harvey Weinstein amerikai filmproducer, hozzáférést követelve a cég társelnökeként folytatott levelezéséhez, személyes aktáihoz és egyéb írásos dokumentumaihoz, amelyekkel szerinte tisztázni tudná a szexuális zaklatással és erőszakkal kapcsolatos vádakat.</p>

A 65 éves filmmogul csütörtökön nyújtotta be keresetét Delaware államban. Ügyvédei szerint az említett dokumentumokhoz való hozzáférés kulcsfontosságú lenne a The New York Times október 5-én megjelent cikke óta záporozó vádak tisztázásában.

Az Oscar-díjas producert pár nappal a zaklatási ügy kirobbanása után rúgták ki azonnali hatállyal a vállalattól, ahol addig társelnöki posztot töltött be.

A kereset kitér arra, hogy amennyiben Weinstein hozzájut a kért dokumentumokhoz, azokat esetlegesen a vállalat elleni további jogi lépések megindítására is fel fogja használni.

 A dokumentum ugyanakkor felidézi, hogy nem csupán a Weinstein elleni vádak miatt nyomoz a rendőrség - a londoni, a New York-i és a Los Angeles-i rendőrség után New York állam főügyésze is vizsgálatot indított -, hanem mostanra már a The Weinstein Co. ellen is indult polgári kártérítési per, majd rámutat, hogy Weinsteinnek a vállalat munkatársaként használt elsődleges, ha nem egyetlen e-mail fiókja olyan információkat tartalmaz, amelyek tisztázni tudják őt, így a céget is a felmerülő vádak alól.

Az immár ötven nő által megvádolt Weinstein csütörtöki keresetének híre mindössze néhány órával azután került napvilágra, hogy Ashley Judd színésznő, aki a The New York Times október eleji cikkében az elsők között szólalt meg az üggyel kapcsolatban, a kamerák előtt beszélt arról, miként közeledett felé majd két évtizeddel ezelőtt a producer és miként sikerült végül egy megállapodás révén kihátrálnia a szituációból.

A Good Morning America című műsorban Judd elmondta, hogy fiatal színésznőként azt gondolta, üzleti megbeszélésre megy a befolyásos filmmogul hotelszobájába. A színésznő - aki most először beszélt a kamerák előtt a történtekről - elmondta, Weinstein először felajánlotta neki, hogy megmasszírozza, majd amikor a színésznő tétovázott, arra kérte, hogy Judd masszírozza meg őt.

A színésznő ezután "egyezséget" ajánlott: enged a producernek, de csak is akkor, ha Oscar-díjat nyer Weinstein egyik filmjével. A producer egy Oscar-jelölésre akarta lealkudni az ajánlatot, de Judd kitartott, majd elhagyta a helyiséget.

A színésznőben a mai napig kettős érzelmek vannak azzal kapcsolatban, ahogy annak idején a sokkoló szituációt kezelte. "Hogy büszke vagyok-e rá? Az a részem, amelyik szégyelli magát, azt mondja, nem. Az a részem azonban, amelyik túllát a szégyenen, azt mondja: 'egyszerűen briliáns voltál. Szép munka, kölyök, kijutottál onnan'" - fogalmazott a színésznő.

A Weinstein-ügy nyomán több hasonló botrány is kirobbant. A Los Angeles Times múlt vasárnap közölt egy cikket, amelyben 38 nő számolt be arról, hogy James Toback forgatókönyvíró-rendező szexuálisan zaklatta őket. Azóta több mint 200 nő jelentkezett a lapnál, akik szintén azt állítják, hogy zaklatta őket a rendező.

Csütörtökön két újabb híres áldozat lépett a nyilvánosság elé: Selma Blair és Rachel McAdams filmsztárok meséltek a Vanity Fairnek arról, hogy karrierjük elején milyen sokkoló élményben volt részük, amikor - két külön esetben - üzleti megbeszélésre érkeztek Toback szállodaszobájába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?