Az utcán hozta világra gyermekét egy birminghami kismama

Birmingham |

<p>Egy járókelőkkel teli bevásárló utcában hozta világra a lányát egy kismama kedd délután az angliai Birminghamben, az összegyűlt tömeg megtapsolta és pénzdobálással ünnepelte az újszülött érkeztét.</p>

A mentősök, akik a szülésnél segédkeztek, majd a városi kórházba szállították a kisbabát és édesanyját, elmondták: mindketten jól vannak. Az eset a gyalogosoknak fenntartott New Streeten történt, ahol az egyik üzlet tulajdonosa szerint egy jól láthatóan várandós fiatal lány kiabálni kezdett: "Jön a baba!". A kismama már erősen vajúdott, látszott rajta a fájdalom - tudósított a BBC.

Hirtelen mindenhonnan biztonsági őrök érkeztek. Nagy tömeg gyűlt össze, a szemtanú több száz fősre becsülte a csődületet. A biztonságiak lepedőket tartottak a kismama köré, míg az a mentősök segítségével megszülte a kislányát. A tömeg tapsviharban tört ki, ahogy a baba megérkezett.

Mindenki pénzt kezdett dobálni az anyának, aki integetett, és buzdította a "nézőket", hogy nyugodtan videózzanak. A jelen lévők elő is kapták a telefonjaikat, hogy megörökítsék a szokatlan eseményt - mondta a Gossip nevű üzlet egyik eladója, aki szerint 200-300 font is összegyűlhetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?